Ne büntess, dícsérj!
A svédek – amúgy – szabálykövető emberek. Az adókat például befizetik. Ám van két, szabályt erősítő kivétel. A másik, a tévédíj elsumákolása. Bukott már politikus emiatt... Mert a sajtónak kedve támadt megkapirgálni néhány adólistát, melyek minden polgár esetében és számára nyilvánosak. Rátaláltak, s világgá kürtölték: a kulturális miniszter nem fizet! Bár kedves embere volt a frissen megválasztott miniszterelnöknek – ez nyomban vállalhatatlanná tette... Mennie kellett.
Holott ez a magatartás szinte már népsportnak számít: nehéz megbecsülni, de valószínű, hogy a svédek harmada-negyede nem jelentkezik önként, hogy havona 173 koronát fizessen annak az állami cégnek, mely a műsorszórást lehetővé teszi. Holott a pénz a köztelevízióhoz jut, megváltásul éppen azért, amiért szeretjük. Ugyanis köszönjük, de nem kérünk a reklámból, s inkább fizetünk egy szimbolikus díjat az adásért. Így az SVT telejsen reklámmentes.
Az utóbbi időkig, általában a hétvégi csúcsnézettség óráiban, dörgedelmes hangon igyekezett a műsorszóró-szolgálat felborzolni az amúgy jogtisztelő svédek lelkiismeretét azzal, hogy más-más városok lakóinak bezengte: a héten itt-meg-ott tartunk ellenőrzést. Ami annyiból áll, hogy előzetes mérések alapján azonosítják a lógósokat, s minden egyeztetést mellőzve (hallatlan szemtelenség!) becsöngetnek az illetőhöz. Ha emberünk elég óvatlan, s ajtót nyit, nehéz tovább tagadni; az ellenőr ugyan nem teheti be a lábát a lakásba, de alig valószínű, hogy nem hallatszik az esti híradó a hallig...
Ha a dörzsöltebb tévéprogram-tolvaj puha lépésekkel az ajtóhoz oson, s kikémlel a kukucskálón, nyomban rájön, nem kiándulásra pénzt gyűjtő iskolások akarnak kókuszgolyót eladni... Ajtót persze nem nyit, de míg lepisszegi a családot, máris becsusszan a labtörlőre egy cédula: "Ha az elmúlt időszakban tévékészüléket vásároltál volna, s ezt elfelejtetted nekünk bejelenteni, a következő öt napon megteheted, anélkül, hogy büntetést kellene fizetned. Üdvözlettel: Kalle, a műsorszolgáltatótól."
Előfordul persze, hogy bejön ez a trükk, s a rajtakapott nézö beismeri, van tévéje, khm, egy hete kapta ajándékba – de aztán elégedetten dől hátra: 12 évet megspórolt...
S éz így megy már, amióta csak televízió és adás létezik... része a hagyományoknak. A felkutató procedúra macerás és költséges. Ehhez képest nem túl effektív, s egyáltalán nem népszerű. Ezt végiggondolva a cég a kreatívokhoz fordult. S láss csodát!
Egy novemberi délután 645 ghosspel énekes lepte el a belváros négy pontját – hogy a hétvégi kavalkádban megköszönje négy meglepett polgárnak, hogy fizeti a tévédíjat.
A solnai kosárlabdázó például barátaival kávézott az NK áruház népszerű átriumos teraszán, amikor egyszercsak határozottan hozzálépett egy fiatalember, s azt kérdezte: te vagy Lesli Myrthil? Majd lehámozta magáról a kabátot, hogy a következő pillanatban, talpig fehér szmokingban dalra fakadjon... aztán az asztallra pattant s beinett az időközben odasereglett fehérblúzra vedlett többszáz énekesnek.
Lesli és társai szeme-szája tátva maradt, mert ekkorra már az egész áruház zengett, a feje fölött négy szinten körbe-sorjázó galériákon lógó dalnokok kánonba szedett köszönő strófáitól: Tack, Lesli, hogy fizeted a tévédíjat! Halleluja, halleluja... hatalmas taps – s eltűntek a flashmob végrehajtói. Lesli, tán még most is ott ül, és nem ért semmit (a barátai 'jelentették föl'). Aznap még három másik stockholmit ért hasonló meglepetés...
A gospel kórus ingyen megrendelhető, elég egy fényképpel ellátott mailben 'feljelenteni' a tévédíjfizetőt.
A műsorszóró megköszöni
Leslinek, Pedronak, Madeleinnek, Torkelnekés Katarinának, hogy fizet tévédíjat.
