Nagyon megtetszett Trumpnak a francia katonai parádé, hasonlót akar Washingtonban

2018. február 7., 12:20

Szerző:

Az amerikai elnök olyan katonai felvonulást szeretne tartani Washingtonban, mint amilyen a franciáknál van – számolt be a Washington Post. Donald Trump tavalyi Emanuel Macron meghívására járt Párizsban július 14-én, a francia forradalom évfordulóján, akkor látta a hagyományos katonai parádét.

A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders egy rövid nyilatkozatban meg is erősítette a lap információit. Eszerint az elnök leült a honvédelmi miniszterrel és a katonai felső vezetőkkel tárgyalni és közölte, hogy a franciaországi Bastille Nap alkalmával rendezett katonai felvonuláshoz hasonló ünnepséget szeretne rendezni Washingtonban, annak ellenére, hogy nagyon drága lenne, dollármilliókba kerülne.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor lenne ez a felvonulás, de a Washington Post szerint a Pentagon a november 11-i veteránok napjára tervezné, amely idén az első világháború végének 100.évfordulójával is egybeesne.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.