Nagy nulla Párizsban, új veszélyek a Közel-Keleten
A vasárnapi párizsi Közel-Kelet-konferencia után az elemzők nem a lehetséges következményeket taglalják, hanem egymással versengenek abban, ki tudja jobb címben szemétdombra küldeni a találkozót. Az egyik világhírügynökség például Obama kudarcos közel-keleti politikája betetőzésének nevezte a tanácskozást, amelynek leglátványosabb eredménye egy mutatós tablókép volt középen Francois Hollande francia elnökkel, aki összehívta a tanácskozást. A résztvevők számát is sokféle módon adják meg: hol 70 plusz állam képviselőiről beszélnek, hogy hetvenötről.
Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter beszél a konferencián
Fotó: MTI/EPA/AFP/Thomas Samson)
Nagy Britanniának azzal sikerült felhívnia magára a figyelmet, hogy Boris Johnson külügyminiszter hivatala közölte, ők nem írják alá a közös dokumentumot. Pedig az irat lényegében nem különbözik a legutóbbi ENSZ BT-határozattól, amelyet az Egyesült Királyság is elfogadott. Ez is a kétállamos megoldást szorgalmazta, s elítélte, törvénytelennek nevezte az újabb izraeli települések létesítését az 1967-ben elfoglalt területeken és Kelet-Jeruzsálemben. A párizsi nyilatkozat sem ment tovább. Tárgyalásokat szorgalmazott az izraeliek és a palesztinok között azon az alapon, hogy ezek eredményeként szülessen szuverén palesztin állam Izrael mellett. A határozat óvott a status quo megsértésétől – ebbe beleérthető a telepek létesítése és az USA nagykövetségének áthelyezése Jeruzsálembe.
A párizsi találkozónak valóban talán az egyetlen értelme, hogy felsorakoztatta az államok – beleértve az arab államokat – többségét a békés rendezés mellett. Ez egyben a terror és a terrorra való uszítás elítélését is jelentette. Új elem nem bukkant fel. Obama elnök és külügyminisztere John Kerry is ezen az alapon próbálkozott a felek közötti rendezéssel. Azt elérték, hogy a „kétállamos megoldás” mindenki által elfogadott kulcsszónak számít, de teljesen kiürült. Az ok: sem az izraeli kormányzat, sem a palesztin hatóság nem volt elég erős az elmúlt nyolc évben ahhoz, hogy engedni tudjon. Gyengék voltak a gesztusokhoz is. (Amúgy sem Izrael, sem a palesztinok képviselői nem vettek részt az eseményen.)
Az arab világot megosztották a belháborúk, a „tavasz” okozta szétesés, a gazdasági nehézségek. Az iszlámra hivatkozó terrorizmus világjelenséggé vált, s a síita-szunnita ellentétek is elterelték a figyelmet a befejezetlen konfliktusról, rendezéséről. A világ egész egyszerűen megszokta ezt a válságot, képes együtt élni vele, miközben újabb krízisövezetek keletkeznek és jó esetben múlnak el. Természetesen a nagyhatalmaknak lenne elég erejük a rendezéshez, de nem kényszerülnek rá. Ráadásul az a „populistának” nevezett politikai fordulat, amely erőre kapott a világ fejlettebb szektoraiban kifejezetten kedvez a rendezés ellenfeleinek. Ez az a közeg, ahol a polgárháborús menekülteket azonosítják a szélsőséges iszlám terrorosztagaival és terjed az egyszerű megoldások népszerűsége. A kompromisszumok, engedmények és anyagi áldozatok nem férnek be ebbe a gondolatvilágba.
Donald Trump hatalomba lépése előtt szó sem lehetett valódi előre lépésről. A megválasztott elnök egyelőre annyiban szólt hozzá az ügyhöz, hogy bejelentette: vejét, Jared Kushnert nevezi ki közel-keleti megbízottjává. A rokon ismeri a térséget – biztatta a világot Trump. A Közel-Keletet válhat Trump politikai stílusa és járatlansága miatt a legveszélyesebb gócok egyike a közeljövőben. Ha valóban átvezényli nagykövetét Jeruzsálembe, az terrorhullámot indíthat el. A másik oldalon sokan vannak, akik alig várják ezt az ürügyet.
