München non coronat

„Volkes Stimme, Gottes Stimme” – mondja a német közmondás. A vallásos bajorok a mostani népszavazás kimeneteléből azt a következtetést vonják le, hogy Isten akaratát fejezi ki, amikor az olimpia megrendezése ellen szavaztak. Nem tudom, hogy valóban így akarta-e az Úr, de kétségtelen, hogy e világi okai is vannak az általános olimpiaellenes hangulatnak. A negatív döntés oka mindenekelőtt a NOB, amelyet „a közvélemény valahova az olasz maffia és az Észak-Koreai kormány közé sorol” (Süddeutsche Zeitung). Okkal. Korrupciós, megvesztegetési botrányok kísérik évtizedek óta a NOB működését.

Jogerős bírósági döntés igazolja, hogy a Salt Lake City-i téli játékok rendezési jogáért másfél milliárd dollárral fizették le a NOB-tagokat. Marc Halder egykori svájci NOB-tag kijelentette, hogy Naganóban, Atlantában és Sydney-ben is ez történt. Az állítást nem cáfolták, inkább beismerésként számos tagot kizártak a testületből, másoknak felfüggesztették a tagságát. A BBC szerint a tavalyi londoni olimpia előtt is vesztegettek meg NOB-tagokat, és a testület ötvennégy tagjáról, tehát csaknem feléről mondta a közszolgálati tévé, hogy „anyagilag befolyásolható”.

Annak már kötetekre menő irodalma van, hogy a magát egykor erkölcsi etalonnak tekintő intézmény hogyan vált a korrupt Antonio Samaranch két évtizedes elnöksége alatt korunk egyik antidemokratikus anakronizmusává. De kérdés az is, hogy a NOB új elnöke, a német származású Thomas Bach múltja feddhetetlen-e. Egyrészt Bach Samaranch tanítványának számít, másrészt tanácsadója volt a háború utáni Németország legnagyobb megvesztegetési botrányába került Siemens vállalatnak, és tagja a cég svájci leányvállalata felügyelő-bizottságának. Az ügyészség szerint ez a szervezeti egység több mint egymilliárd euró kenőpénz árán érte el, hogy a Siemens kapott megbízást a pekingi olimpia és a kínai főváros metrója elektromos berendezéseinek kiépítésére. Ráadásul a Der Spiegel szerint Bach szeptemberi elnökké választásában éppolyan jelentős, mint áttekinthetetlen szerepet játszott a dúsgazdag Ahmed al-Sabah kuvaiti sejk, aki az új elnök barátjának számít. (Már sokan kérdezik, hogy vajon Kuvaitban rendezik-e valamelyik nyári olimpiát.)

Régóta kifogás a NOB-bal szemben, hogy olyan feltételekhez köti a rendezés jogát, amelyeknek a csillagászati költségeit csak nagyon gazdag országok vagy diktatúrák tudják kifizetni. A magas költségekből jut aztán megvesztegetésre is. A méregdrága létesítmények egy része a játékok után aztán felhasználatlanul rothad szét, mert nincs szükség rá. A rendező országok sokszor értelmetlen, a sporttól idegen ötletekkel próbálják „egyedülállóvá” tenni olimpiájukat. Ezt a funkciót tölti be most a nagy cirkusz közepette a világűrbe fellőtt olimpiai láng.

További probléma, hogy Kínában és most Oroszországban is vándormunkások millióit kényszerítik arra, hogy éhbérért dolgozzanak az építkezéseken. Közben további milliókat tesznek földönfutóvá: lerombolják házukat, mert hely kell a sportlétesítményeknek. Külön fejezet a Peking és most Szocsi esetében is előtérbe került kérdés, hogy milyen környezeti károkat okoznak a kierőszakolt létesítmények építésével a természetben.

Mindez mutatja, hogy a müncheni tiltakozás nem a sport ellen van. Ellenkezőleg. A bajorok sportőrültek. Az FC Bayern hetvenezres stadionjában egy évre előre eladtak minden jegyet. Hétvégeken ellepik a környező hegyeket, tavakat a turisták, télen a síelők.

De persze akik régebb óta élnek a bajor fővárosban, észrevesznek mást is. Egyfajta önteltséget, elégedettséget, nyugalomra vágyást. Maradjon minden úgy, ahogy van, hiszen München az ország legnépszerűbb városa, mindenki itt akar élni a kulturális élet, a közeli Alpok és tavak miatt! – sugározza szinte kitapinthatóan a közszellem.

Így aztán az elmúlt tíz évben a müncheniek nagy részét az jellemezte, hogy ellene vannak mindennek, ami új. Tiltakoztak az új földalattivonal és a repülőtér bővítése ellen, pedig az egyre növekvő forgalom és a helyi ipar igényei ezt szükségessé teszik. Ellene vannak egy új hangversenyterem építésének, pedig a réginek úgy elromlott az akusztikája, hogy ott neves művészek már nem lépnek fel. Leszavazták Schwabingban egy modern, futurista architektúrával tervezett nagy épületkomplexus építését, mert „nem illik bele a városképbe”.

„A müncheniekből kihalt minden innovációs hajlam. Csak a mában élnek, nem érdekli őket, hogy milyen lesz a városuk húsz év múlva” – mondta keserűen most, a szavazás után Christian Ude főpolgármester. (Mondhatta, nem indul a legközelebbi választáson.) Münchenben polgárjogot nyert az Egyesült Államok kisvárosaiból ismert „not in my Backyard”mentalitás: történjen, aminek történnie kell, csak ne az én házam táján!

Pedig Münchennek szüksége lenne a NOB maffiózói ellenére is az olimpiára. Változtatna talán ezen a sehova nem vezető, öntelt magatartáson, ahogy azt az 1972-es nyári olimpia is tette. A nemmel szavazók nagyot hibáztak. Nem tudni, ez jóvátehető-e egyáltalán.

Persze az egészről magyarosan is lehet gondolkodni. Például így: München és környéke politikusai amatőr módon jártak el. A kérdéssel, hogy akar-e a nép városukban, falvaikban téli olimpiát, csak felizgatták a lakosságot, ellentétet szítottak a választók között.

Tanulhattak volna tőlünk. A nemzeti összetartozás kormánya nem háborgatta a közvéleményt azzal a hírrel, hogy Budapest megpályázta a 2019-es Universiade rendezését. Így arra a bejelentésre sem izgult fel senki, hogy Brüsszelben a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség kongresszusán nem bemutatkoztunk rendezési tervünkkel, amit ott naivan vártak, hanem jól bevált unortodox módszerünkkel elbúcsúztunk. Közöltük, hogy nem rendezünk. Pártunk és kormányunk megtakarított több hónapos felesleges vitát, milliókba kerülő népszavazást, amelynek az eredménye pontosan az lett volna, mint Münchenben: nem rendezünk. És ha majd egy izgága ellenzéki képviselő felteszi a kérdést a parlamentben – ami valószínűtlen, mert ők saját összeférhetetlenségükkel vannak elfoglalva – hogy miért pályáztak és mondták le aztán a választók tájékoztatása nélkül a rendezést, Selmeczi Gabriella azt fogja mondani: azért, mert a magyar emberek így akarják, ezért választották meg a Fideszt kétharmados többséggel.