Moszkva olyan tábornokot szabadít Ukrajnára, akinek nem gond civilekre lőni

Szergej Szurovikin tábornok személyében új parancsnokot nevezett ki az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúban részt vevő erők élére – közölte a tárca szombaton.

2022. október 8., 18:27

Szerző:

Szurovikin korábban a szíriai orosz erők vezetője és az orosz légierő parancsnoka is volt, előbbiért megkapta az Oroszország Hőse kitüntetést. Egy nyári jelentésében a minisztérium az Ukrajna déli részén harcoló erők parancsnokaként említette. Bár hivatalosan soha nem jelentették be, az orosz média szerint az ukrajnai hadműveletet eddig Alekszandr Dvornyikov irányította, aki 2015-ben és 2016-ban Szíriában vezette az orosz csapatokat. Az orosz nyugati katonai körzet élén múlt héten történt személycsere: Alekszandr Zsuravljov vezérezredes helyére Roman Berdnyikov vezérőrnagyot nevezték ki.

Szurovikin az orosz hadsereg hírhedten kegyetlen tábornoka – írja róla a 444.hu

1991-ben ő volt az egyetlen tiszt, aki követte a parancsot, és civil tüntetőkre is lövetett az elbukott puccskísérlet soran.

A brit hírszerzés jelentései szerint az elmúlt három évtizedes karrierjét brutalitásról és korrupcióról szóló vádak kísérik végig - írja a Guardian. Harcolt Csecsenföldön, Szíriában kórházak bombázása is az eszköztárához tartozott. A kinevezést a Krím-félszigetet és Oroszországot összekötő hídon történt robbanás után jelentették be. A Guardian moszkvai tudósítója szerint ez a lépés azt jelentheti, hogy az orosz vezetés megértette, a hadseregüket az összeomlás veszélye fenyegeti Ukrajnában. A keményvonalasok, köztük Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magánhadsereg vezetője is üdvözölte a kinevezést.

(Kiemelt képünk: A szíriai orosz erők parancsnoka, Szergej Szurovikin vezérezredes beszél a médiának az Orosz Föderáció védelmi minisztériumában Moszkvában, 2017. szeptember 06-án. Sefa Karacan / Anadolu Agency / AFP)