Moszkva nem vonta vissza erőit a határról a Pentagon szerint
Oroszország még mindig vonta vissza katonai erőit az ukrán határövezetből – jelentette ki vasárnap az ABC televíziónak nyilatkozva Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter.
„Tudomásunk szerint az oroszok nem távoztak. Meg kellene kérdezni (Vlagyimir) Putyin (orosz) elnöktől, hogy miért tesz úgy, mintha távozóban lennének, miközben valójában semmi sem történt” – hangoztatta a Pentagon vezetője. Az orosz elnök szerdán jelentette be, hogy visszarendelte csapatait Ukrajna határaitól. A NATO április végén nyilvánosságra hozott adatai szerint mintegy 40 ezer orosz katona állomásozik a Putyin által említett határövezetben. Hagel szerint Oroszország a rövid távú érdekei miatt egyre erősebben elszigeteli magát – számolt be róla az MTI.
Más témáról szólva az amerikai védelmi miniszter egyebek között kijelentette: az Egyesült Államok – noha támogatást nyújt az abujai kormánynak – jelenleg nem kíván csapatokat küldeni Nigériába azért, hogy segítsen a diáklányokat elrabló Boko Haram terrorszervezet üldözésében. Védelmébe vette Eric Shinseki veteránügyi minisztert, akit lemondásra szólítottak fel, amiért több virginiai katonai kórházban túl hosszú a páciensek várakozási ideje. Elismerte, hogy a probléma valós, és maga is változtatásokat sürgetett, de egyúttal arra is rámutatott, hogy az nem Shinsekivel kezdődött.
Az egyébként republikánus védelmi miniszter kijelentette, hogy nyitott a transzneműek katonai szolgálatának engedélyezésére, ha a fegyveres erőknél megoldanák az érintettek orvosi felügyeletét. Ez Hagel szerint sokkal bonyolultabb ügy, különösen nehéz terepen, mint amilyen 2011-ben a homoszexuálisokkal szembeni tilalom feloldása volt. Kijelentette ugyanakkor, hogy kész a feltételek folyamatos újramérlegelésére, mert megítélése szerint minden arra alkalmas amerikainak biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a hazáját szolgálja.