Moszkva nem hiszi, hogy az ISIS lőtte le a gépet

A moszkvai vezetés nem hiszi el, hogy az ISIS egyiptomi csoportja lőtte le az utasszálító gépet 224 emberrel a fedélzetén a Sinai-félsziget felett. Az orosz közlekedési miniszter arra hivatkozva jelentette ki ezt, hogy az egyiptomi hatóságoktól kapott információkból ez a következtetés nem vonható le.

2015. október 31., 18:16

Az ISIS-hez kapcsolódó, a Sinai-félszigeten működő csoport azt terjesztette ma a közösségi média csatornákon, hogy ők vállalják a felelősséget a mai balesetért, s hogy a terrorakció oka a szíriai orosz beavatkozás lett volna.

Több hadügyi szakértő szeritn elég valószínűtlen, hogy a Sinai-félszigeti csoportnak a közel ezer méter magasan repülő gép lelövéséhez szükséges lövedékei lennének. Ugyanakkor annak a lehetőségét nem zárták ki, hogy a fedélzeten bomba robbanhatott vagy rakétatalálat érte a gépet, mert az Airbus magasságvesztésének valamilyen technikai hiba volt az oka.


A The Guardian szerint a fedélzeten mind a 224 utas, köztük 17 gyermek is az életét vesztette a balesetben, amikor a Metrojet járata Sharm el-Sheikh-ből Szentpétervárra indult és a sivatag fölött lezuhant. A helyszínen készült felvételek szerint a repülőgép teljesen megsemmisült. Egyelőre nem tudnia baleset okát.

(Forrás: AFP hírügynökség, The Guardian)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.