Tovább nőtt a moszkvai csatornabaleset áldozatainak száma

Hét turista és az idegenvezető holtteste került eddig elő az ősi, moszkvai csatornarendszerből, ahol a heves esőzések miatt fulladtak meg.

2023. augusztus 22., 20:27

Szerző:

Nyolc ember – hét turista és idegenvezetőjük – holtteste került elő keddre a moszkvai csatornarendszerből, ahol vasárnap történt baleset egy vezetett földalatti túrán – jelentette kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

A heves esőzések miatt vasárnap olyan hirtelen emelkedett meg a Nyeglinka folyó vízszintje, hogy az emberek nem tudtak a felszínre menekülni.

„Mostanra a városnézésnek mind a nyolc résztvevőjét megtaláltuk. Valamennyien halottak. A kutatást befejeztük” – mondta egy mentő a TASZSZ-nak.

Az orosz Nyomozó Bizottság szerint a látogatás a csatornarendszerben, ahová csak az arra felhatalmazott dolgozók léphetnek be, illegális volt, és a biztonsági szabályok óvatlanságból elkövetett emberöléshez vezető figyelmen kívül hagyása címén büntetőeljárást indítottak az ügyben. Három gyanúsítottat neveztek meg, egyiküket őrizetbe vették és vádat emeltek ellene, a másodikat rövidesen kihallgatják, a harmadik az Egyesült Arab Emírségekbe távozott hétfőn.

A nyomozók megkezdték a holttestek hivatalos azonosítását. A TASZSZ hétfői jelentése szerint az áldozatok között van a cég egyik alkalmazottja, a tizenöt éves lánya és a tizenhét éves unokaöccse.

Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere "rettenetes tragédiának" nevezte az incidenst, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
Számos idegenvezető kínálatában szerepel a kiterjedt moszkvai csatornarendszer, amelynek egyes alagútjai még a XIX. században épültek.

(Kiemelt kép: a moszkvai csatornafedő alól is ömlik a víz a heves esőzések után. Fotó: Vasily MAXIMOV / AFP)