Moszkva-barát vezetőket segítene hatalomba az orosz titkosszolgálat Ukrajnában
A britek szerint.
Az Egyesült Királyság úgy hiszi, hogy az FSZB, vagyis az orosz titkosszolgálat megbízást kapott rá, hogy készítsen elő puccsokat Ukrajna nagyvárosaiban a Moszkva által elrendelt támadás után azonnal – számolt be róla a brit Guardian.
Az értesítés szerint Oroszország először katonai célpontokra csapna le, majd a főváros, Kijev, valamint egyéb nagyvárosok bekerítésével folytatná. Ezeken a helyeken mindeközben az FSZB szabotőrei megpróbálnának Moszkva-párti vezetést hatalomba segíteni.
Erre azért egyelőre bizonyítékot nem tártak a nyilvánosság elé, de ennek ellenére ez az Egyesült Királyság hivatalos álláspontja egy lehetséges invázió központi eleméről. Eszerint Oroszország kerülni óhajtja a véres és magas kockázatú városi hadviselést a szomszédja elleni hadműveletek megindítása után.
(MTI/AP Pool/Thibault Camus)