Mit kíván a szerb nemzet? – A balkáni stabilitás letéteményese

Független, szabadelvű értelmiségiek – van ilyen is Vajdaságban – vitatkoztak arról, hogy lehetséges-e politikai pluralizmus a kisebbségben. Azaz egyetlen párt vagy több képviselheti-e hatékonyabban a nemzetiségi közösség érdekeit. Szerbiai körülmények között ez igencsak elméleti kérdés, hiszen a jelen pillanatban a Budapest és Belgrád közé önjelölt, de szívesen fogadott közvetítőként beékelődött Vajdasági Magyar Szövetség állampártként viselkedik. Formálisan a kisebbségi parlamentként szolgáló Nemzeti Tanács felügyelete alatt állnak a közintézmények, mint a napilap, a hetilap, a rádió és a televízió, a fo­­lyóiratok, a tanintézmények. Ebben a „parlamentben” azonban ugyanaz történik, mint Budapesten vagy Belgrádban. A többség, a VMSZ megszüntet, létrehoz, kinevez, levált a „parlamenti kisebbség” és a civilek megkérdezése nélkül. Egy-két ember határozza meg, ki szerepelhet és ki nem a közéletben. S történik mindez annak ellenére, hogy az április 2-án lezajlott szerbiai elnökválasztásoknak súlyos vajdasági magyar következményei vannak.

A VMSZ teljes mellszélességgel kiállt koalíciós partnere, Aleksandar Vučić kormányfő mellett, aki be is seperte az 55 százalékot. Igen ám, de korteskedése ellenére a vajdasági magyarok nagy többsége vagy el sem ment szavazni, vagy csak kevesen támogatták a miniszterelnököt. Kirívó eset a több mint nyolcvan százalékban magyarok lakta Zenta, ahol a demokratikus ellenzék legjobban szereplő jelöltje, a volt jogvédő Saša Janković több szavazatot kapott, mint az agyonfavorizált Vučić.

És amíg az ismert ellenzéki art caféban, a Klein House-ban – ahol a legutóbb a Momentum Mozgalom képviselői jártak vendégségben – folyt az elméleti vita, a szerb és vele együtt a vajdasági magyar valóság betört a kirakatablakon hangos dobverés, skandálás, fütyülés és nótaszó alakjában. Szabadkán is, mint a többi szerbiai városban, elsősorban Belgrádban és Újvidéken, de Nišben, Kragujevacban is fiatalok ezrei vonultak az utcákra, közvetlenül a majdnem végleges választási eredmények kihirdetése után. Pedig minden milyen egyszerűnek tűnt.

MTI/AP/Darko Vojinovic

A hatalmas médiafölény, az ellenzék fel­­aprózódottsága, a Nyugat és Moszkva feltétlen támogatása olyan feltételeket teremtett, hogy a Balkán stabilitásának letéteményese – bizonyos uniós politikusok nevezték így a szerb miniszterelnököt – simán hozta az első fordulót, s másodikra már nem is volt szükség, mert több mint ötven százalékot kapott. „A győzelem tiszta, mint a könnycsepp” – mondta a választási éjszakán diadalittasan a még miniszterelnök, de már megválasztott államfő.

Aztán kiderült, hogy a könnycsepp nem is annyira tiszta. Az már nemzetközi megrökönyödést váltott ki, hogy a Szerbiá­­ban még mindig létező kampánycsend előtti utolsó napon a nyolc országos napilap közül hét azonos címoldallal jelent meg: Vučić kampányplakátjával. Kivétel a Danas (Ma) nevű liberális napilap – még ilyen is van Szerbiában, és talán mondani sem kell, az anyagi csőd szélén áll. Az országos televíziós csatornák versengtek a kormányfő-államfőjelölt kegyeiért. Itt is van másfél kivétel: az egy az N1 televízió, amely a CNN hálózatához tartozik, Szerbiában, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában sugároz műsort. A fél pedig a jobb és függetlenebb napokat látott B92 tévé.

Az egyik szerbiai oligarcha (a megszokott tulajdonságok: kirívó műveletlenség, induló műveleti terület a dohány- és narkóbiznisz, továbbá az erős klánhoz, bandához való tartozás: „hősünk” nem a Đinđić-gyilkosságot végrehajtó zimonyihoz, hanem a konkurens surčinihez tartozik) televíziójában (a neve sem rossz: Happy TV) a kampány utolsó estéjén vendégül látta az egész Vučić családot. Az élő közvetítés egyik pillanatában a miniszterelnök-elnökjelölt mögött a nézők egyike, egy fiatalember összeesett. Ki más, mint Aleksandar Vučić, mindenkit megelőzve sietett a segítségére. Az eset szépséghibája, hogy ugyanez a fiatalember korábban Vučić mögött ült egy repülőgépben, ahol a kormányfő egy választási filmjét vették fel.

A választási kampány kellős közepén fogadta őt Angela Merkel, és sok jót mondott róla. Legalábbis a szerb rezsimhű sajtó írt így, és a németek nem cáfoltak. Utána meg Putyin orosz elnökkel is tárgyalt. Egy valódi usankás európai utas.

És mégis valami végérvényesen megváltozott. Amikor hangos trombitaszó közepette a győztes Vučić keblére ölelte volt honvédelmi miniszterét, elszabadult a pokol. Fiatalok ezrei szállták meg a szerbiai nagyvárosok utcáit. Először nem is lehetett tudni, mi ellen tüntetnek. A választási csalások ellen? Nem valószínű, hiszen ezekre csak később és lassan, napokon keresztül derült fény. Úgy tűnik, hogy az utcára vonuló fiatalokat, akik közül sokan az 1999-es NATO-bombázások után születtek, de legtöbbjük biztosan nem emlékezhet a kilencvenes évek délszláv háborúira, a primitív hülyítés vitte az utcára. Hiszen hogy lehetne hinni abban a kormányban, amelyik nemzeti retorikával a legkeményebb neoliberális gazdaságpolitikát valósít meg? Vučić még azt is megtehette, hogy megnyirbálta a nyugdíjakat. Azt is megteheti, hogy jólétet ígér, miközben a szerbiai átlagfizetés még a 400 eurót sem éri el. Pénz helyett azonban félelmet terjesztett, mondván, ha ő megbukik, akkor a macedón forgatókönyv vár Szerbiára. Macedóniában több éve alkotmányos és minden másfajta válság is van. Nem mintha Szerbiában jobb lenne a helyzet. A gazdaság katasztrofális állapotban van, a hangzatos bejelentések dacára sincs semmilyen jelentős külföldi beruházás. Egy smederevói munkás öngyilkos lett, mert 30 havi fizetéssel tartozott neki a szlovák cég, amely megvásárolta a gyárat.

A tüntetések komolyságára vall, hogy csatlakoztak hozzájuk a rendőr- és katonai szakszervezetek is. Március második hetében megszületett a tiltakozók „kívánságlistája”. E szerint követelik a diktatúra megszüntetését és a teljes politikai elit, így Aleksandar Vučić leváltását, korrekt és szabad választásokat, a sajtó szabadságát, a Szerbiai Rádió és Televízió és a Vajdasági Rádió és Televízió (felelős szerkesztőinek a leváltását. Szigorú büntetőintézkedéseket valamennyi tájékoztatási eszköz szerkesztője ellen, amelyek megsértik a tájékoztatási törvényt és a Szer­­biai újságírók kódexét. Követelik továbbá a pártmentességet, az összes pártkatona és megvesztegetett tisztségviselő azonnali eltávolítását a közvállalatokból, a lakosság életszínvonalának megvédését, a nyugdíjak és a bérek törvénytelen csökkentésének a megszüntetését.

S akitől mindezt követelik, az amúgy a „balkáni stabilitás letéteményese”.