Mit csinált Orbán a Zöld Juh panzióban?
Egy dél-lengyelországi panzióban több mint hat órát tárgyalt a magyar miniszterelnök a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) – a lengyel kormánypárt – elnökével, Jarosław Kaczyńskivel. Az előzetes hírek szerint a miniszterelnök, Beata Szydło is találkozott volna magyar kollégájával, de erre nem került sor. A megbeszélés után sajtókonferencia nem volt, és egyéb tájékoztatás sem, miről esett szó a hosszú megbeszélésen, így a lengyel sajtó – a nemzetközihez hasonlóan – csak találgat kommentárjaiban, de azt bőségesen megteszi.
A TVN24 riporterének információja szerint Kaczyński már előző este óta a városban tartózkodott, és szó volt arról is, hogy a két pártvezető a megbeszélések után látogatást tesz a nedeci várban – de erre nem került sor. A PAP lengyel hírügynökségnek a sajtótájékoztató hiányát a PiS egyik politikusa azzal magyarázta, hogy a két jobboldali párt vezetője találkozott, Orbán látogatása magánjellegű volt, s hozzátette, a találkozóról a pártok vezetősége napok óta tárgyalt.
A lengyel média magyar forrásokra is hivatkozik, amelyek szerint az EB ugyanolyan eljárást tervez Lengyelország ellen, mint amilyenre a magyarokkal szemben is sor került 2010-ben – ez lehetett az egyik témája a megbeszéléseknek, a másik a közös álláspont kialakítása, tekintettel London politikájára.
Ez annál is inkább valószínűnek látszik, mert Witold Waszczykowski, a lengyel diplomácia vezetője napok óta magyarázkodni kényszerül a Reuters hírügynökségnek adott interjúja miatt, amelyben lehetségesnek mondotta a Nagy-Britanniában élő lengyelek szociális ellátásának megnyirbálását – amennyiben Cameron támogatja a NATO-bázis lengyelországi felállítását. A lengyel külügyminiszter nem tagadta szavait, csak azt közölte, hogy mondatait kiragadták a környezetből és „rosszul interpretálták”.
Az Onet.pl külpolitikai rovatának vezetője, Jacek Pawlicki azon meditált, vajon miért vette körül a találkozót a titokzatosság aurája. „Orbán Magyarországa Kaczyński Lengyelországának legközelebbi szövetségese, ezért egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a politikusok között nem formális találkozóra került sor. Ugyanakkor elgondolkodtató a titokzatosság légköre a magyar miniszterelnök látogatása körül. Lehet, hogy Orbán Kaczyńskivel az újságírók távollétében akart kidolgozni egy, a legközelebbi hónapokra vagy évekre vonatkozó stratégiát? Vagy elkerülni a spekulációt egy olyan helyzetben, amikor a lengyel kormány hasonló helyzetbe került az EU-ban, mint a magyarok, az alkotmánybíróságra és a közmédiára vonatkozó törvények miatt.”
Az biztos – írja az Onet.pl –, hogy Orbán Viktor Kaczyński felbecsülhetetlen értékű szövetségese, mert a gyakorlatban kormánya mindazt megtette, amit a PiS elnöke akar Lengyelországban. De nem minden fog ugyanúgy menni: a PiS-nek nincs alkotmányozó többsége, tehát nem tudja az alkotmányt ugyanúgy megváltoztatni.
Vannak ideológiai aspektusok is világnézetükben, az EU-hoz való szkepticizmus, a nacionalizmus, a katolikus egyházzal való flört – írta Pawlicki.
A Tygodnik Podhalański című helyi hetilap szerint a Zielona owieczka (Zöld Juh) panzióban tartott többórás megbeszélés egyik témája a migrációs kérdés volt. A tulajdonosnő még azt is elárulta, hogy a politikusok ebédre a híres lengyel zurek – erjesztett árpaléből készített savanykás – levest és pisztrángot ettek.
A Gazeta Wyborcza a Sueddeutsche Zeitungra hivatkozva azt írja, hogy Orbán nyilván megmondta Kaczyńskinek, hogy az EU csak ugat, de nem harap. A német lap szerint a tüntetések ellenére Lengyelország olyan lépéseket tesz a hatalom átvételére, mint az orbáni Magyarország és a putyini Oroszország, így a két pártvezető találkozója passzol a helyzethez, annál is inkább, mert az Orbán által végzett autoritárius hatalomátalakítás már régóta a PiS mintája – írja a lap varsói tudósítója, Florian Hassel. „Maga alá rendeli az intézményeket, az igazságszolgáltatást, a közmédiát, miután a parlament mindkét házában abszolút többsége van, s eddig a köztársasági elnök, Andrzej Duda is az ő bábjuk.”
Érdekesség, hogy Piotr Gliński professzort, a kormány miniszterelnök-helyettesét a lengyel rádióban megkérdezték, vajon Beata Szydło miért nem találkozott végül magyar kollégájával. Gliński erre azt mondta: „Ez két pártvezér magántalálkozója volt. A miniszterelnök asszony Lengyelország kormányzásával van elfoglalva mindennap. Létezik bizonyos hatalmi és funkciós megosztás, a mi szerepünk meghatározása, és ez talán egyértelmű.”
Maga a kormányfő viszont azt közölte, hogy tart budapesti látogatásának előkészítése – noha funkciójába lépése óta kétszer is találkozott már Orbán Viktorral, Brüsszelben és Prágában. A részleteket magyarországi látogatásáról nem árulta el, s bár jelen volt Nedecben, ezért nem volt szükséges külön találkoznia Orbánnal.
A Gazeta Wyborcza mai kommentárjában azt írja, hogy a két jó barát antiuniós találkozójáról volt szó. Információik szerint a brit EU-reformmal kapcsolatos közös álláspontot alakították ki. Cameron ugyanis – írja Agata Kondzińska és Bartłomiej Kuraś – le akarja szűkíteni az emigránsoknak és az EU más országaiból érkezetteknek adott juttatásokat, anélkül hogy saját állampolgáraikat ez érintené, ez ellentétes az uniós szerződésekkel, és meg akarja erősíteni a nemzetállamok szuverenitását. A PiS számára az sem mellékes, hogy az Orbán által irányított Fidesz – a német kereszténydemokraták, a lengyel Polgári Platform és volt koalíciós partnere, a parasztpárt mellett – az EP-ben a legnagyobb néppárt tagja, míg a PiS az Európai Konzervatívok és Reformátorok frakciójához tartozik, jó tehát, ha legalább egy szövetségese van a néppártból.