Miss Lengyelország

Egy 22 éves krakkói egyetemi hallgató, Katarzyna Krzeszowska képviseli Lengyelországot az idei indonéziai Miss World szépségversenyen, miután elnyerte a hazai szépségkirálynői koronát. A fejék mellé jártak szépséges ékszerek, egy Chevrolet és természetesen üdülés is – egy hazai hotelben.

2012. december 14., 10:08

A hölgy a nyáron már megkapta a Lengyelországban rangos Miss Malopolski címet, s eredetileg nem is akart részt venni az országos megmérettetésen, végül csak rábeszélték a grafikusnak készülő lányt a versenyre. Azt is lehet tudni az inkább mediterrán, mint északi külsejű lányról, hogy kedvenc stílusa a szecesszió, de szereti a szürrealizmust és Salvador Dalit is. A grafika mellett a jövőben komputeres reklámokkal is kíván foglalkozni.



A verseny során a decemberi lengyel mínusz 15 fokban a versengő lányok természetesen fürdőruhában is felléptek, de a közönségnek ezúttal jobban tetszettek az elegáns esküvői ruhák – amelyek valamit takartak, valamit nem. A beszámolók szerint a lányok mozgása olyan volt, mint hasonló más nemzeti versenyeken, azaz merev és erőltetett, pedig a zenével mindenki nagyon elégedett volt. A szépségkirálynő mellett díjat kapott négy „udvarhölgy”, egy internetes közönségkedvenc, és egy televíziós szavazáson nyert hölgy. A győztesnek a tavalyi nyertes helyezte a fejére a koronát, kifejezve reményét, hogy méltón képviseli az országot Indonéziában.

Erre annál is inkább nagy szükség van, mert a másik szépségverseny, az ugyancsak rangos Miss Polonia befejezése után botrányt okozott – a szépségkirálynő barátja. Egy szőke szépség, Marcelina Zawadzka lett itt a nyertes. Az ő partnere az ismert lengyel motorversenyző, a világbajnokság második helyezettje, Kuba Przygonski, aki indul a Dakar Ralin is. Ő okozta azt a helyzetet, amelyből nehéz szabadulnia a szép kislánynak.

Kuba ugyanis elhatározta, hogy minden erejével támogatja szerelmét a Miss Universe megmérettetésen, de ezt a lehető legrosszabb módon tette. Mivel ezen a versenyen az elődöntőbe jutást az internetes szavazatok döntik el, a motoros srác saját Facebook oldalán egy idő óta a Marcelinára való voksolásra agitált. Ennek kapcsán azonban egy megengedhetetlen viccet is eleresztett. Imígyen: „Szavazzunk! Mindennap! Hiszen nem engedhetjük meg, hogy valami majom nyerjen Kongóból!”

Erre a beírásra nem is maradt el a botrány. A Miss Egzotica International verseny szervezői ugyanúgy azonnal éles hangon reagáltak, mint az 1994-es Miss Europa verseny döntőse, egy lengyel hölgy (azóta jogász lett). Felháborodásuknak adtak hangot, s tűrhetetlennek nevezték az esetet. Ennek hatására el is tűnt az inkriminált bekezdés, helyette megjelent egy magyarázat, olyan, amelyre számítani is lehetett:„Tegnap betörtek a fb oldalamra, ezért elnézést kérek mindenkitől a zavarért. Most pedig szavazzunk Marcelina Zawadzkára minden nap tízszer.”

A lengyelek csak remélni tudják, hogy Los Angelesben, ahol a Miss Universe verseny folyik, senki sem követi a versenyzők partnereinek bejegyzéseit – az ugyanis csak árthat a lengyel lánynak.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.