Mindennapos balgaságaink

Gyakran hallom-olvasom nyilatkozatokban, interjúkban: több nagyságrenddel nagyobb (kisebb). Valamikor a kilencvenes évek vége felé, kormányzása kezdetén például az ifjú miniszterelnök is azzal dicsekedett, hogy valamiben több nagyságrenddel nagyobbat sikerült elérni. No szép, ez már valami! Kár, hogy a beszéd során kiderült, csupán majd’ kétszeres növekedésről volt szó. Gondoltam először, hát jó, nyelvbotlás. De nem, meg is ismételte. Rendben lenne, ha kettes számrendszerben gondolkodott volna (amit ugye, a számítógépek használnak), bár még akkor sem igaz a „több”, minthogy a többesszám legalább kettőt jelent. Ráadásul a mindennapi életben tízes számrendszert használunk, és abban az egy nagyságrend tízszerest jelent. Ha több nagyságrendet emlegetünk, akkor az legalább száz-, de inkább ezer- vagy tízezerszeres kell legyen. A kétszeres, de még a nyolcszoros érték is ugyanabba a nagyságrendbe esik. (Általános iskola, alsó tagozatos tananyag.)

Erő, energia, teljesítmény. Naponta keverik. Néha egészen kiváló értelmiségiek is. Érdekes, hogy a távolságot, a sebességet és a gyorsulást már kevésbé. Talán, mert autózni szinte mindenki tud. (Ezek a fogalmak az általános iskolai felső tagozatos fizika tananyag részei.) És még kevésbé fogják tudni helyesen használni a fogalmakat, ha a kultuszkormányzat így folytatja, mert lassan nem is marad fizika- (meg kémia- meg biológia-) óra a tanrendben, csak valamiféle összemaszatolt „természetismeret”.

Kutatásfejlesztés – így, egybeírva. Mit is jelent? Hogy a kutatást fejlesztik. Hisz lehet és persze kell is új módszerek, eszközök, infrastruktúra segítségével fejleszteni magát a kutatómunkát. Csak sajnos, amit a nyilatkozók mondani akarnak, az egyrészt a kutatásról, másrészt az azt követő műszaki (ma divatosabb kifejezéssel technológiai) fejlesztésről szól. Ez utóbbinak a feladata, hogy a kutatások új eredményeiből a használók által jól kezelhető, megbízható és főleg a piacon nyereséggel eladható termékek és szolgáltatások váljanak. A kutató és a fejlesztő általában nem ugyanazon fajta egyedei. Bár lehet keveredés köztük. Némi szemantikai fejtegetéssel: hiányzik egy „és” – de legalább egy kicsinyke kötőjel – a két, egymással bár összefüggő, mégis különálló fogalom közé.

Csekélység, szőrszálhasogatás? Korántsem. A fogalmak tisztasága nélkül maszatos, elkent, nem egyszer visszájára fordult, sőt hazug szövegek következnek. (Ajánlott irodalom: politikusok szónoklatai.)

Személyi szám: használatát az Alkotmánybíróság a kilencvenes évek elején eltörölte, kijelentvén: súlyosan sérti a személyi jogokat, mert a nagy adatbázisokat össze lehet kapcsolni, és akkor az egyénről a személyi száma alapján szinte minden megtudható. Hiába mondták az informatikusok, hogy minden adatbázis összekapcsolható, legfeljebb némileg fáradságosabban. A magas jogi méltóságok nyakasul ragaszkodtak a használat törléséhez. Istenem, belekerült néhány milliárdocskánkba, de sebaj, úri nép vagyunk mi, a pénz nem számít. Megmutattuk már egy csaknem kész létesítmény esetében is, oda se neki, ha néhány milliárd dollárnyi (nem forint!) a veszteségünk, mi csakazértis lebontjuk a vízlépcsőt. És most mit hallok a rádióban? Új, elektronikus taj-kártyát készülnek bevezetni (helyes, végre), és összekapcsolják az ezen lévő adatokat az adóhatóságéval. Hát csak megjelent nyíltan (mert látensen eddig is létezett) az összekapcsolás.

Csak tudnám, akkor minek kellett a viszkibe a sok jég? (Copyright by Rejtő Jenő.)