Milliárdos árvízkár Ukrajnában

Előzetes számítások szerint 164 millió hrivnya, azaz közel ötmilliárd forintnak megfelelő összegű kárt okozott Kárpátaljának az elmúlt hét esőzései nyomán kialakult öt árhullám - közölte hétfőn az MTI-vel a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata.

2008. július 28., 15:19

A jelentés szerint a Magyarországgal szomszédos megye egész területén rendeződik az árvízi helyzet, hétfő délben magas vízállás csak a Huszti, Nagyszőlősi és Beregszászi járások folyószakaszain volt megfigyelhető. A Tiszán levonuló árhullám miatt az elkövetkező két napban Csap térségében várható jelentős vízszintemelkedés, ott a folyó előreláthatólag 10 méter körüli szinten tetőzik majd, de szakemberek véleménye szerint a közelmúltban megerősített gátaknak köszönhetően a környező településeket nem fenyegeti veszély - áll a közleményben.

A hivatal tájékoztatása szerint az áradások Kárpátalján 107 hidat, köztük 3 közútit sodortak el vagy rongáltak meg, 15 kilométernyi autóutat és 3,5 km parti védművet tettek tönkre, 5 helyen okoztak utakat és folyót elzáró fölcsuszamlást, és 264 lakóház, valamint 2500 hektárnyi mezőgazdasági földterület került víz alá.

A legtöbb veszteséget a Técsői járás szenvedte el, ahol 520 lakóházban, 3 iskola és 2 kórház épületében keletkeztek károk, 1200 háztáji gazdaságot öntött el a víz, és több mint 400 embert kellett kitelepíteni otthonaikból. A járásban keletkezett károk összegét 44 millió hrivnyára (kb. 1,3 milliárd Ft) becsülik.

Kárpátalján egy személyt tartanak nyilván eltűntként. A kelet-ukrajnai Luhanszkból érkezett turistát a múlt héten ragadta magával a víz, amikor egy megáradt hegyi folyón próbált átkelni - adta hírül az MTI.

2025. június 12., 14:31

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.