Milliárdok felesleges tablettákért

A szabadalommal már nem védett szerek alkalmazásával, a gyógyszer-árak csökkentésével évi több, mint 8 milliárd eurót takaríthatnának meg a német betegbiztosítók, állapította meg egy vizsgálat.

2011. szeptember 15., 10:05

2010-ben kereken 32 milliárd euróba kerültek a biztosítóknak a gyógyszerek, s ebből több, mint 14 milliárdot tett ki az eredeti, még szabadalomtól védett, egyúttal jóval drágább készítmények költsége. Az utóbbiakból 7.5 százalékkal többet írtak fel az orvosok, mint az előző évben. Az egészségbiztosítók teljes kiadásainak 18 százalékát emésztik fel a gyógyszerek

A szakértők szerint akár évi jó 8 milliárd eurót is meg lehetne takarítani, ha az orvosok fokozottan fordulnának az u.n. generikus, azaz szabadalom által már nem védett, egyúttal olcsóbb termékek felé. Ezek általában az eredetiekkel azonos, vagy csak kis mértékben eltérő hatásúak, így gond nélkül alkalmazhatók. Javasolják azt is, hogy ne írjanak fel az orvosok olyan készítményeket, amelyek gyógyító hatása még nem egyértelműen bizonyított.

Tekintettel a gyógyszerárak emelkedésére, az illetékesek azok fokozott ellenőrzésére is felhívják a figyelmet. Például arra, hogy ugyanazok a gyógyszerek Nagy-Britanniában csaknem fele annyiba kerülnek, mint Németországban – írta a Der Spiegel.