Már 2 éves kortól oltanak Kubában, saját vakcinával, Mickey egér fülekkel és bohócokkal

Kuba lett a világ első országa, amely megkezdte a Covid-19 elleni tömeges oltást már 2 éves kortól.

2021. szeptember 20., 07:02

Szerző:

Szeptemberben Kuba lett a világ első országa, amely megkezdte a Covid-19 elleni tömeges oltást már 2 éves kortól. Bár a koronavírus elleni oltás nem kötelező, a szülők és a gyerekek megtöltötték a klinikákat, a kórházakat és még az általános iskolákat is, hogy beadassák az oltást gyermekeiknek – derül ki a CNN cikkéből. 

A Delta-variáns kubai megjelenésével a gyermekek körében a megbetegedések száma az egekbe szökött. Ez motiválhatta az a több száz szülőt, aki az elsők között akarta beoltatni gyermekét. A felnőttekhez hasonlóan a kubai gyermekeknek is három oltásra van szükségük ahhoz, hogy teljes mértékben beoltottnak tekintsék őket. 

„Megkönnyebbültem” 

– mondta Laura Tijeras néhány perccel azután, hogy 4 éves kislánya megkapta az első adagot a kubai, saját fejlesztésű Soberana, azaz szuverén vakcinából. „Sokan még mindig megbetegednek, hiába állna rendelkezésükre oltóanyag. Mi védettebbek vagyunk” – tette hozzá az anyuka

Egyetlen nap alatt egy havannai kórházban több, mint 230 3-5 év közötti gyermeket oltottak be – mondta a klinika adminisztrátora. A gyerekek megnyugtatására az orvosok és a nővérek Mickey egér füleket viseltek az egyenruhájuk felett, és egy bohócot is hoztak, hogy eltereljék a gyerekek figyelmát. 

„Riasztó az új koronavírus okozta fertőzések száma, amelyek az elmúlt hónapokban fordultak elő Kubában a gyermekpopulációban” – írta Jose Portal Miranda, kubai egészségügyi miniszter szeptemberben a kormányzati Cubadebate honlapon megjelent cikkében. „A súlyos vagy kritikus állapotban jelentett gyermekbetegek közül sokan újszülöttek” – írta.

A világjárvány során eddig legalább 117 500 kiskorút diagnosztizáltak Coviddal Kubában a hivatalos statisztikák szerint. A kormány nem közölte, hogy hány gyermek halt meg Kubában a járvány alatt. Augusztus eleje óta azonban 10 kiskorú, gyermek és csecsemő halálát tüntették fel az egészségügyi minisztérium által naponta tartott sajtótájékoztatókon.

Az esetek megugrása miatt a kubai hatóságok elvetették az iskolák szeptember eleji újranyitásának tervét.

Mivel az otthoni internet-hozzáférés a legtöbb kubai számára továbbra is drága luxus, a gyerekek a televízió oktatási csatornáján keresztül veszik fel a leckéket. Sok kubai szülő panaszkodik, hogy gyermekeik lemaradnak az iskolában, és mivel a parkok, mozik és strandok zárva vannak, nincs hová vinni őket.

A kubai gyógyszerfelügyelet eddig három saját fejlesztésű vakcina sürgősségi felhasználására adott engedélyt, amelyek kubai tudósok szerint igen hatékonyak a koronavírus okozta súlyos megbetegedések és halálesetek megelőzésében. Miközben a kritikusok a kubai kormány túlzott titkolózására panaszkodtak a programjukat illetően, a múlt héten a kubai tudósok közölték, hogy megkezdték az adatok megosztását az Egészségügyi Világszervezettel, hogy megkapják az oltóanyagaik jóváhagyását.

 

(Kiemelt kép: Pedro Montano (képen kívül) fényképezi lányát, a 3 éves Roxana Montanót, miután beoltották a COVID-19 ellen a kubai Soberana Plus vakcinával a havannai Juan Manuel Marquez kórházban 2021. augusztus 24-én, a gyermekek és serdülők körében végzett vakcinavizsgálat részeként. Fotó: ADALBERTO ROQUE / AFP)