Mi lesz a koncertjegyekkel?

A jövő hét elejére ígér hivatalos tájékoztatást a minap elhunyt Michael Jackson Londonban tervezett koncertsorozatának szervezője a megvásárolt jegyek árának visszatérítéséről.
Az AEG Live nevű producer cég rövid szombati londoni közleményében azt kérte, hogy a jegytulajdonosok mindenképpen őrizzék meg belépőiket vagy a vásárlást igazoló számlákat.

2009. június 26., 16:38

Az AEG Live nevű producer cég rövid szombati londoni közleményében azt kérte, hogy a jegytulajdonosok mindenképpen őrizzék meg belépőiket vagy a vásárlást igazoló számlákat.

A This is it címmel meghirdetett koncertsorozatra, amely ötven előadásból állt volna, összesen több mint 750 ezer jegyet adtak el 50, illetve 75 fontos áron.

Az 50 éves, tizenháromszoros Grammy-díjas énekes világsztár, akinek halálát európai idő szerint péntek hajnalban jelentették be, a Greenwich közelében lévő, 20 ezer fős Millenium Dóm-ban, új nevén az O2 rendezvénycsarnokban tervezte a nagy visszatérést, több mint egy évtizedes turnészünet után.

A nagy-britanniai forgalmazók már a haláleset után igyekeztek megnyugtatni a jegytulajdonosokat, hogy a tragédia nyomán természetesen visszatérítik a jegyek árát, de ezt csak abban az esetben tudják garantálni, ha hivatalos értékesítőtől - közvetlenül az O2 csarnoktól, vagy a rendezvénnyel kapcsolatban álló szerződéses terjesztőktől - vették a belépőt.

A más cégektől vagy magánszemélyektől vásárolt jegyekért a hivatalos forgalmazók nem tudnak felelősséget vállalni. Egyelőre azt sem lehet tudni, meddig kell várni a jegyárak visszafizetésére.

A hivatalos internetes értékesítés pillanatától óránként átlagosan 40 ezer jegy fogyott, és már márciusban mind a 750 ezer belépő elkelt.

A produkciós cégnek azonban nem csak a jegyek visszaváltása okoz veszteséget: nem hivatalos értesülések szerint a cég eddig 20-30 millió dollárt költött a produkcióra. A lekötött, de elmaradó koncertek miatt a csarnok jelentős bérleti díjaktól esik el, és ilyen rövid idő alatt nehéz, szinte lehetetlen is más programot találni a kieső koncertek helyére.

Londoni sajtóértesülések szerint egyébként "Jacko" rettegett az 50 fellépésből álló hatalmas londoni koncertsorozattól.

A Sun, a legnagyobb brit bulvárlap bennfentes forrásai azt mondták: a világsztár gyógyszerfüggősége az utolsó időkben "már ellenőrizhetetlenné vált", és Jackson pszichiáterhez járt. Az egyik "közeli barát" szerint az énekes azt hajtogatta, hogy mindenképpen végig kell csinálnia a koncerteket, mert túl nagyok az adósságai.

14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.