Meztelen fotókkal zsarolják a világ leggazdagabb emberét
Privát fotókkal zsarolta meg egy amerikai bulvárlap Jeff Bezost, a világ leggazdagabb emberét, az Amazon vezetőjét - írja a BBC. Ezt maga Jeff Bezos állítja, aki szerint ennek tetejében a National Enquirer anyacége, az American Media Inc. (AMI) arra is felszólította, hogy fejezze be a nyomozást annak ügyében, hogyan kerültek hozzájuk a képek.

Jeff Bezos válófélben van feleségétől, amit a pár januárban jelentette be. Ezután publikált a magazin intim részleteket a válásról, köztük magánbeszélgetéseket, amelyek bizonyították, hogy a világg leggazdagabb embere hűtlen volt nejéhez.
A történetnek itt nincs vége. Csütörtökön maga jeff Bezos tett közzé blogbejegyzésben egy e-mailt, amit kollégáinak küldött az AMI vezetése, és amelyben azzal zsarolják, hogy intim felvételeket fognak közzétenni róla, és szeretőjéről, Lauren Sanchezről. A milliárdos, akié nem csak az Amazon, de a Washington Post is, állítja, az AMI azt akarja, hogy kiadjon egy hamis nyilatkozatot arról, hogy a National Enquirer leleplező anyaga nem politikai motivációtól volt vezérelt.
A levelek szerint az AMI egyik ügyvédje azt ajánlotta, hogy nem teszik közzé a felvételeket, ha a fent említett közleményt kiadja. „A megszégyenítő következmények ellenére inkább úgy döntöttem, elmondok mindent, megmutatom a leveleket, és ami történt, mintsem engedjek a zsarolásnak” – írta Jeff Bezos, aki a blogbejegyzés elején említést tesz arról, hogy az AMI-nek szoros kapcsolatai vannak Donald Trump amerikai elnökkel.