Merkel: nem szabad ismét elkövetni a 2015-ös menekülthullámhoz vezető hibákat

A német kancellár egyetért Heiko Maas külügyminiszter megállapításával, miszerint tévesen ítélték meg az afganisztáni helyzetet.

2021. augusztus 16., 20:55

Szerző:

A tálibok elől Afganisztánból menekülő emberek ügyében nem szabad ismét elkövetni a 2015-ös menekülthullámhoz vezető hibákat – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben. A kancellár tájékoztatóján kiemelte, hogy a nemzetközi közösségnek támogatást kell nyújtania az Afganisztánnal szomszédos országoknak, főleg Pakisztánnak, ha Afganisztánból elmenekülnek emberek a tálibok elől, akkor el tudják látni a segítségre szorulókat, írja az MTI.

Jelezte: elképzelhető, hogy összehívnak egy rendkívüli EU-csúcsot, amelynek egyik fő témája éppen az afgán menekülteket befogadó térségbeli országok támogatása lehet. Ezeknek az embereknek biztos menedéket kell nyújtani, és nem szabad ismét elkövetni azt a hibát, hogy a nemzetközi közösség nem biztosít elég pénzt az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNHCR) és élelmiszer-segélyezéssel foglalkozó szervezetének (WFP), aminek következtében „Jordániából, Libanonból és közvetlenül Szíriából is elindultak az emberek Európába”.

„Afganisztán esetében gyorsabban kell lépni, és gyorsabban támogatni kell a környező országokat” – mondta a német kancellár. Hozzátette: egyetért Heiko Maas külügyminiszter megállapításával, miszerint tévesen ítélték meg az afganisztáni helyzetet. A teljes nemzetközi közösség arra számított, hogy a külföldi katonák kivonása után is lehet folytatni a nemzetközi fejlesztési munkát az ázsiai országban.

Így még július végén is úgy tűnt, hogy csak a hadsereg (Bundeswehr) helyi segítőit és családtagjaikat – 2500 embert – kell kimenekíteni az országból. Közülük 1900-an már Németországban vannak, és valószínűleg több százan valamely biztonságos harmadik országban vannak. Azonban a „hihetetlen” sebességű tálib offenzíva révén megváltozott helyzetben a német segélyszervezetek és más nem kormányzati szervezetek afgán munkatársait is családostul ki kell menekíteni. Ez további több ezer embert jelent. Ezért indított a Bundeswehr légi mentőakciót – fejtette ki Angela Merkel.

Megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy a légierő (Luftwaffe) egy szállítógépe már megérkezett Kabul térségébe, de nem kapott leszállási engedélyt. „Reméljük, hogy az első A 400M-es hamarosan landolhat” – mondta Merkel. Kiemelte, hogy német oldalról mindent megtesznek a művelet sikeréért. Ugyanakkor „nem a mi kezünkben van az irányítás”, az akció kimenetele a kabuli viszonyok alakulásától függ.

(Kiemelt kép: a német kancellár, Angela Merkel az afganisztáni helyzetről tart sajtótájékoztatót a kancellárián, Berlinben 2021. augusztus 16-án. Fotó: Odd Andersen / dpa / AFP)