Meredeken emelkedik a szexuális zaklatási ügyek száma a német hadseregben
Meredeken emelkedik a szexuális zaklatási ügyek száma a német hadseregben – írja a Funke közlése nyomán a Deutsche Welle. A Bundeswehrnek az erről szóló jelentése szerint amíg 2016-ban 128, 2017-ben már 234 szexuális zaklatási ügyről tettek bejelentést, de kirívó a különbség az elindított vizsgálatok számában is. 2017-ben 14 nemi erőszakkal vagy a kísérletével kapcsolatos ügyben indítottak vizsgállatot, egy évvel korábban mindössze öt esetben kezdeélnyeztek felelősségre vonást.
A védelmi minisztérium szóvivője az emelkedést azzal magyarázta, hogy nem a szexuális zaklatási ügyek száma nőtt, hanem inkább arról van szó, hogy az áldozatok több esetben fordulnak a hatóságokhoz. Elmondása szerint a bejelentések szólnak nemi erőszakról, kéretlen csókról és egy váll vagy egy comb megérintéséről is. Egy messzire visszhangzó tavaly novemberi esetben egy férfi katona két női bajtársát erőszakolta meg egy Hamburgtól nem messze fekvő Todendorfban lévő támaszponton. Egy másik férfi katona anélkül vette videóra az incidens, hogy közbeavatkozott volna. A tavalyi statisztika nyilvánosságra hozatalakor Ursula von der Leyen védelmi miniszter ugyanazzal adott magyarázatot a szexuális zaklatási ügyek emelkedésére, mint most a szóvivője.
A Bundeswehrben körülbelül 180 ezer katona teljesít szolgálatot.