Menekültstátuszt kapott az ENSZ-től a 18 éves szaúdi lány, aki megszökött az életét fenyegető családon belüli erőszak elől
Menekültstátuszt kapott az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától (UNHCR) Rahaf Mohammed al-Qunun, az a 18 éves szaúdi lány, aki az iszlám megtagadása miatt őt fenyegető fizikai és lelki erőszak miatt menedékkérelmet nyújtott be Ausztráliában.

A 18 éves lány vasárnap érkezett Thaiföldre, a bangkoki reptérre. Egy kuvaiti vakáció alatt menekült el a családjától, állítása szerint azért, mert nem hajlandó kényszerházasságot kötni, és szabadon akar tanulni és dolgozni. Attól félt, hogy családja végez vele, korábban többször megverték, amiért állítólag megtagadta az iszlámot, és már csak azért is hat hónap szobafogságra ítélték, mert az apja tiltása ellenére levágatta a haját. Ügye akkor kezdett el világszerte hullámokat vetni, amikor a thaiföldi bevándorlási hivatal munkatársai elutasították, hogy beléphessen az országba, egy szaúdi tisztségviselő pedig elvette az útlevelét, és fel akarta ültetni egy visszafelé, Kuvaitba tartó gépre. A lány ellenállt az intézkedésnek, elbarikádozta magát egy hotelszobában, és egyszerűen a nyilvánossághoz fordult, hogy mentsék meg az életét.
Rahaf Mohammed al-Qununt egyik napról a másikra 100 ember kezdte el követni a Twitteren. A közösségi oldalakon futőtűzként terjedni kezdett a #SaveRahaf hashtag, közben pedig az apja és bátyja is Bangkokba utazott, de a lány nem akar velük találkozni. Apja egyébként az észak-szaúdi Hail tartományban fekvő város, al-Sulami kormányzója.
Az ultrakonzervatív monarchiában, Szaúd-Arábiában halálbüntetés jár az iszlám megtagadásáért, a hit elhagyásáért, és a családon belüli erőszakot sem büntetik. A nőknek ahhoz is engedélyre van szükségük, hogy dogozzanak, autót is csak tavaly nyár óta vezethetnek.
A lány egy Twitter-bejegyzésben kérte az ENSZ segítségét is, illetve menedékjogot az Egyesült Királyságtól, Kanadától, az Egyesült Államoktól és Ausztráliától. Jelenleg a menekültstátuszával az UNHCR oltalma alatt áll, amely Ausztráliát kérte fel, hogy bírálja el a menedékkérelmét. Ez – derül ki a Sydney Morning Herald cikkéből – folyamatban van, az ausztrál belügyminisztérium közölte, hogy vizsgálják Rahaf Mohammed al-Qunun ügyét. A lánynak volt ugyan egy három hónapra szóló, korlátlan belépésre jogosító vízuma, de kedden az ausztrálok visszavonták.

A lányt hétfő este egy védett házba vitték a hotelből, a thai hatóságok engedélyezték, hogy elhagyja a bangkoki repülőteret. Kedden visszakapta útlevelét is. Ami a fenyegetést illeti, nem a levegőbe beszél. 2017-ben a fülöp-szigeteki hatóságok kényszerítettek egy Dina Ali Lasloom nevű lányt, hogy visszatérjen a hazájába, ahol aztán nyomtalanul eltűnt.
Ausztrália 2017-2018-ban 24 ezer menekültet fogadott be, az UNHCR relokációs programja keretében 100 ezer lakónként 656-ot. Ez több mint kétszer annyi, mint amennyire az Egyesült Államok hajlandó volt.