Megmondta Martin Schulz, ki és miért veszélyesebb Orbán Viktornál az európai politikában

Az EP volt elnöke, a német szociáldemokraták korábbi kancellárjelöltje a Profilnak adott interjút. 

2021. október 18., 08:20

Szerző:

A Népszava lapszeméje szerint Martin Schulz az osztrák belpolitikai botrány láttán igazolva látja, amit májusban mondott, hogy Sebastian Kurz még veszélyesebb az európai politika számára, mint Orbán Viktor vagy Jarosław Kaczyński. Az EP volt elnöke, a német szociáldemokraták korábbi kancellárjelöltje azzal indokolja véleményét, hogy a magyar és a lengyel vezetőnél leplezetlen a hatalomvágy. Minden pórusukból érződik, és nem is hagynak semmi kétséget afelől, hogy céljaik érdekében minden eszközt megengedettnek tartanak.

Ezzel szemben a bukott kancellár

úgy viselkedett, mint a ma született bárány, de igazából karrierista,

akinek a vezérelve az, hogy a cél szentesíti az eszközt. A maga köré gyűjtött pretoriánus gárda azt vallotta: egy mindenkiért és mindenki Kurzért. Az előbányászott SMS-ek arról árulkodnak, hogy a politikus hihetetlen mértékre fejlesztette az önimádatot és olyan fanatikus csapatot alakított ki, amely ebben a formában meglehetősen ritka a fejlett világban.

Módszerei nagyon is emlékeztetnek arra, amit a Szabadságpárt korábbi vezére, Heinz-Christian Strache csinált, aki az Ibiza gate-be bukott bele. De az is árulkodó, ahogyan Kurz kiutálta a Néppártból az előző elnököt, hogy helyet csináljon magának. Ez párját ritkítja az európai politikában.

Schulz ugyanakkor felhívta a figyelmet: Németországban elképzelhetetlen volna, hogy frakcióvezetőként folytassa bármelyik politikus, aki ilyen ügybe keveredett. Hiszen a korrupció gyanúja vetült rá, ám lila gőze sincs arról, hogy ezzel teljes mértékben összeegyeztethetetlen a tisztsége, hiszen a közerkölcs nem csupán azt parancsolja a politikusoknak, hogy ártatlanok legyenek, emellett jó példával is elöl kell járniuk. Függetlenül az egész história büntetőjogi megítélésétől.

Ám jelenleg valójában árnyékkancellárként működik és a német interjúalany nem érti, ezek után a zöldek miért nem rúgták fel a koalíciót. Hiszen ugyan visszalépett, de ő és a csapata mozgatja továbbra is a szálakat – írta a Népszava.

 

(Kiemelt kép: Veteran Social Democratic Party (SPD) politician and German MP Martin Schulz (L) and the Federal Government's Commissioner for Culture and the Media Monika Gruetters leave the Reichstag building which houses the Bundestag lower house of parliament, in Berlin on August 25, 2021. John MACDOUGALL / AFP)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.