Megkötések nélkül nyaralhatnak az oltottak Görögországban

A hellének ezzel a döntéssel nyomást is gyakorolhatnak az Európai Unióra.

2021. március 23., 18:00

Szerző:

Görögország engedélyezi az európai uniós tagállamok és Izrael állampolgárainak, hogy beutazzanak területére, ha már megkapták a koronavírus elleni oltást – közölte a turizmusért felelős minisztérium szóvivője kedden. A szóvivő hozzátette: az erről rendelkező kormányzati határozatot a nap folyamán nyilvánosságra hozzák.

A határozat szerint az oltási igazolvány birtokában nincs szükség karanténra és negatív koronavírus-tesztre sem. Egyelőre nem tudni, hogy mikor lépnek életbe az intézkedések.

A görög kormány az év eleje óta sürgeti egy európai uniós vakcinaútlevél létrehozását, hogy új életet lehelhessen a haldokló turizmusba, amely korábban a görög gazdaság ötödét tette ki.

Megfigyelők szerint az egyoldalú döntés célja az, hogy fokozza a nyomást az Európai Unión. A tétlenséget megelégelve Lengyelország, Románia és Észtország is a göröghöz hasonló lépésre szánta el magát.

(Képünk illusztráció: Emberek fürdenek a tengerben Athén közelében 2021. január 10-én. Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA | Pantelis Saitas)

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.