Megkínozták őket a szabadság hazájában - most újra harcolhatnak!
Egyre több olyan volt fogoly harcol ismét az Egyesült Államok ellen a terrorizmus oldalán, akit korábban szabadon engedtek a guantánamói börtöntáborból - közölte az amerikai védelmi minisztérium kedden.
Decemberig vélhetően 61 ilyen személy "tért vissza" a terroristák táborába azóta, hogy kiszabadult - mondta Geoff Morrell, a Pentagon szóvivője.
Morrell azt mondta, korábban csak 37 egykori fogolyról voltak olyan értesüléseik, hogy újra beálltak az Amerika ellen harcoló terroristák soraiba.
Barack Obama csapata előző nap közölte, hogy a jövő kedden hivatalba lépő új elnök már a beiktatása utáni első héten rendeletet ad ki a kubai fogolytábor bezárásáról, ahol terroristagyanús személyeket tartanak fogva vádemelés nélkül.
Obama az ABC televíziónak adott hétvégi interjújában arra a kérdésre, hogy milyen gyorsan tudja majd bezáratni Guantánamót, úgy felelt: "a folyamat nehezebb, mint sokan gondolják". Érvelése szerint a táborban tartott személyek közül néhány nagyon veszélyes lehet. Meg kell találni az egyensúlyt: tiszteletben kell tartani az angolszász jogrend alapelveit, az ártatlanság vélelmét, de úgy, hogy ne szabadulhassanak ki olyanok, akik kárt okozhatnának az Egyesült Államoknak.
A The New York Times keddi cikke szerint Guantánamo bezárása akár egy évig is elhúzódhat. A lap Obama úgynevezett átmeneti csapatának egy névtelenséget kérő tagját idézte, aki szerint több hónapra lesz szükség ahhoz, hogy a 248 rab egy részét más országokba szállítsák, és megbirkózzanak a jogi kihívásokkal. Mindenekelőtt arról kell dönteni, milyen keretek között indítsanak eljárást egyes gyanúsítottak ellen, írta az MTI.