Megizzasztják a "lógós" közszolgákat

Renato Brunetta közigazgatásért felelős miniszter beterjesztett egy törvénytervezetet, amely már a betegszabadság első napjától kezdve kötelezővé tenné az orvos felkeresését; emellett csökkentené a távolmaradás első tíz napjára járó táppénz összegét.

2008. július 18., 18:23

Az előterjesztés szerint el kellene bocsátani azt a munkavállalót, akit rajtakapnak, hogy feketén mellékállásban dolgozik.

Az olasz hivatalnokok előszeretettel vesznek ki betegszabadságot. A Corriera della Sera milánói napilap pénteki számában közölt kimutatás szerint a közalkalmazottak-köztisztviselők 2005-ben egyenként átlagosan 17 napon voltak táppénzen, míg a magánszférában dolgozók csak hat napig.

A szakszervezetek máris jelezték, hogy tiltakozni fognak az előterjesztés ellen. A kormánynak figyelembe kell vennie a tervezet igazgatási és orvosi költségeit is - mutattak rá.

Paolo Villaggio, egy népszerű komikus borúlátóan ítéli meg a Brunetta-terv sikerét. "Az olasz köztisztviselők legyőzhetetlenek. Olyan rafinált módszereket fejlesztettek ki, hogy még testi fenyítés, sőt egy kivégzőosztag sem képes megfélemlíteni őket" - kommentálta Villaggio a miniszteri elképzelést.