Meghalt Djordje Balasevic

Belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe az egyik leghíresebb és legnépszerűbb szerb énekes.

2021. február 20., 10:51

Szerző:

A 67 éves énekest néhány napja szállították kórházba tüdőgyulladással, ahol koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála, pénteken pedig a családja közölte, a művész meghalt.

Djordje Balasevic volt az egyik leghíresebb szerb előadóművész. Karrierjét a hetvenes évek végén kezdte, dalaiban főképp a szerelem és a vidámság jelent meg, a kilencvenes évek délszláv háborúinak idején pedig nagy hangsúlyt kapott a háborúellenesség is.

Szülővárosában, Újvidéken péntek este félárbócra engedték a zászlókat, és több százan gyűltek össze az énekes háza előtt, ahol a rajongók virágokat helyeztek el és gyertyákat gyújtottak. A városvezetés úgy döntött, gyásznappá nyilvánítja a művész temetésének napját, a család azonban egyelőre nem közölte, melyik napon helyezik örök nyugalomra Djordje Balasevicet.

Az énekes édesapja, Jovan Balasevic (1920-1984)1974 és 1981 között a Jugoszláv Idegenforgalmi Szövetség első magyarországi képviselője volt.

(Kiemelt képünk: Elhunyt Djordje Balasevic Forrás: Youtube)

Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.