Meghalt a világ legöregebbje

111 éves korában elhunyt a világ legöregebb férfijának tartott Dr. Alexander Imich, aki származását tekintve lengyel volt. A kémikus utolsó óráiban lengyelül beszélt. Jó egészségnek örvend viszont 104 éves honfitársa, aki Wroclawban szerette volna megdönteni a 100 méteres síkfutás korosztályi rekordját.

2014. június 11., 11:44

Alexander Imich a lengyelországi Czestochowában született 1903-ban. Zoológiából szerzett doktorátust 1929-ben a krakkói Jagelló Egyetemen, de mivel nem volt lehetősége ebbe az irányba folytatni tudományos tevékenységét, a kémiával kezdett foglalkozni, ugyanakkor már ekkoriban is érdeklődött a parapszichológiai jelenségek iránt.

A II. világháború kitörésének idején feleségével Bialystokban lakott, innen deportálták a szovjetek munkatáborba mindkettőjüket. Hazatértük után 1951-ben emigráltak az USÁ-ba. A doktor felesége 1986-ig élt, az ő halála után tért vissza a parapszichológiához Dr. Imich, számos cikket jelentetett meg e témában.

Utolsó interjúiban azt mondta, soha nem gondolta volna, hogy „ilyen öreg lesz”, és úgy vélte, ennek oka, hogy soha nem volt gyermeke, igaz, mindig egészségesen étkezett és nem ivott alkoholt.

Vele ellentétben alig fiatalabb honfitársa büszke arra, hogy soha nem kellett vigyáznia az étkezésére, és a jó kis itókát sem vetette meg sohasem. A 104 éves Stanislaw Kowalski egy wroclawi futóverseny résztvevőjeként megdöntötte korosztályos rekordját Európában, mert a 100 métert 32,9 másodperc alatt tette meg.

Úgy érzem magam, mint aki újjászületett – mondta a verseny után, amelynek legfiatalabb résztvevője az általános iskola negyedik osztályába jár. Kowalski úr szerint azért ilyen fiatalos, mert jók a génjei, a papája is 98 éves koráig nem látott orvost, ő is egészséges, pedig mindent megtesz, amihez kedve van. Nagyon szerette volna a futási időt 28 másodpercre csökkenteni, ezzel megelőzte volna a világbajnok japán futót korosztályában, de – mint mondta – sajnos ilyen jó eredményt csak százévesen tudott elérni, nem most. Ezzel együtt rekordot döntött Európában, egyetlen száz év fölötti kontinenslakó sem tudta eddig lefutni a 100 méteres távot.