Meghalt a kíméletlen médiacézár
A most elhunyt Hans Dichand 89 éves korában is egy személyben jelentette a Neue Kronen Zeitungot, amelyet több mint ötven évvel ezelőtt ő indított újra, s az utolsó pillanatig irányított, ellenőrzött. Nála ellentmondásosabb médiaszemélyiség Ausztriában még soha nem létezett, s ez a nekrológokban, politikusi nyilatkozatokban is megmutatkozik. A nagy kérdés: mi lesz a kis formátumú, ám nagy hatalmú lappal ezután.
Hárommillió olvasó, az ausztriai nyomatott sajtó médiapiacának 45 százalékos lefedése – ilyen adatokkal még a nyolcmilliósnál nagyobb országok laptulajdonosai is beérnék. Ausztriában nyoma sincs a nyomtatott sajtó válságának, a legnagyobb olvasottságú napilapok listáján azonban a Neue Kronen Zeitung behozhatatlanul vezet. A Kurier „csak” napi 800 ezer körüli olvasóval rendelkezik, a két minőségi országos napilap, a Die Presse és a Der Standard pedig messze elmarad ettől.
Dichand titkát, az osztrákokra gyakorolt hatás rejtélyét régóta próbálják megfejteni – nem sok sikerrel. A lap még csak következetesnek sem mondható, irányvonala időről időre 180 fokos fordulatot vesz, volt már EU-barát, és az Unió legnagyobb ellensége. Egy biztos: jaj annak a politikusnak, akit ellen keresztes hadjáratot indít. A szociáldemokrata Helmut Zilknek éppúgy volt (haláláig) saját rovata, mint idegenellenes, rasszista beállítottságukat nem leplező kommentátoroknak. A legnagyobb vád a Krone és agg tulajdonosa ellen az utóbbi években az volt, hogy nem a politika krónikása, hanem annak alakítója.
Dichand a Kurier főszerkesztői székéből került 1959-ben a Neue Kronen Zeitung élére. Az akkori SPÖ kezdeményezésére, szakszervezeti hitelből ekkor indult újra az 1900-ban alapított, a II. világháborúban megszűnt napilap. Ekkor még társ-főszerkesztő/tulajdonos állt mellette, a szakszervezeti vezérhez közelálló 25 éves Kurt Falk, akinek 25 %-os tulajdonrészét Dichand a hetvenes évek közepén vásárolta meg. Az indulás az egy schillinges vételár ellenére nehézkes volt. A hatvanas években egy különös újítás lendített népszerűségén: amikor a trafikosok megtagadták a vasárnapi nyitva tartást, megkezdték hétvégeken a Krone becsületperselyes önkiszolgáló árusítását. 1968-ra a Kronen lekörözte a Kuriert.
Falk kivásárlásával egyidőben Dichand 50 százalékos tulajdonnal „beengedte” birodalmába a Westdeutsche Allgemeine Zeitung-ot (WAZ). A szerkesztés és kiadás jogát megtartotta – egészen haláláig. A WAZ pár éve bírósági perben maradt alul, amikor nehezményezte, hogy Dichand saját fiát nevezte ki főszerkesztő-utódául.
Dichand kemény ellenfél volt, kellemetlen főnök, ellentmondást nem ismerő személyiség, aki döntéseit egyedül hozta és kíméletlenül leszámolt ellenfeleivel, amikor is ha azok korábban partnerei voltak. Politikai kampányai ugyanilyen kíméletlenek voltak, igaz nem mindig hoztak eredményt. Legutóbb az elnökválasztáson szenvedett vereséget: a lap a leghatározottabban az FPÖ jelöltje, a minimális szavazatot szerző Barbara Rosenkranz mellé állt.
A médiacár hatalmas vagyont hagyott három gyermekére és számos unokájára. Ausztria egyik legnagyobb műkincsgyűjtője volt, Schiele, Klimt, Kubin festmények, grafikák tulajdonosa – igaz a kincsek élvezetét nemigen osztotta meg másokkal. Ellentétben a többi osztrák műgyűjtővel – Rudolf Leopolddal vagy Karl-Heinz Essllel – ő soha nem rendezett kiállítást a gazdag anyagból.
Haláláról, még ha nem is egységesen vélekedve személyiségéről, a vezető politikusok éppúgy megemlékeztek, mint a képzőművészet és a média világa. Az osztrák közszolgálati televízió ismét műsorára tűzte a róla készült dokumentumfilmet, médiaszakértők pedig kerekasztal-beszélgetésen elemezték munkásságát, közreadva feltételezéseiket a lap sorsáról.
További cikkeket olvashat Ausztriáról a
Szervusz Ausztriahonlapon
