„Még látjuk egymást!” – üzente az Azov ezred a világnak

Valamire készülnek az Azovsztal védői – derült ki a parancsnokság üzenetéből. 

2022. május 20., 06:51

Szerző:

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében lévő Szeverodoneck várost lőtték csütörtökön, aminek következtében az előzetes információk szerint 12 helyi lakos vesztette életét és több mint negyven sebesült meg – közölte Szerhij Hajdaj, a régió kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A kormányzó délután posztolt üzenetében azt írta, hogy az orosz hadsereg már reggeltől lövi a várost nehézfegyverekkel, és tudatosan lakóépületeket támad. Szavai szerint az ágyúzások egész nap folytatódtak. Hozzátette, hogy a halottak és sebesültek számát még pontosítják, mert az ágyúzások miatt nem tudják átvizsgálni a területeket.

Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán vezérkar műveleti főigazgatóságának helyettes vezetője az Ukrinform hírügynökségnek arról számolt be, hogy az elmúlt két hét alatt az ukrán csapatok 23 települést vettek vissza az orosz erőktől a keleti országrészben lévő Harkiv megyében. Kijelentette, hogy az orosz erők változatlanul ágyúzzák az ország északi részén Csernyihiv és Szumi megyéket, ugyanakkor a fő erőfeszítéseiket a Donyec-medencére összpontosítják.

Szavai szerint változatlan maradt Moszkva kinyilvánított célja, hogy az általa „különleges hadműveletnek” nevezett háborúban kiterjessze ellenőrzését Donyeck és Luhanszk megyék egészére. A tábornok kifejtette, hogy aktív harcok most elsősorban Szeverodoneck, Liman, Bahmut, Avgyijivka és Kurahove környékén folynak. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az orosz erők „támadópotenciálja fokozatosan apad”.

Az ukrán vezérkar délutáni helyzetjelentésében úgyszintén azt írta, hogy az orosz hadsereg „fő erőfeszítései a donyecki irányra összpontosultak, ahol repülőgépeket, tüzérséget és aknavetőket vetnek be.”

Hromov hozzátette, hogy az ország más térségeiben az oroszok fenntartják az offenzíva lehetőségét annak érdekében, hogy akadályozzák az ukrán erők átcsoportosítását a Donyec-medencébe. Kiemelte: továbbra is fennáll a veszély, hogy az orosz fekete-tengeri flotta hajói rakétacsapásokat mérnek Ukrajna városaira. „Ezenkívül az ellenség provokatív műveleteket hajt végre a tengeren, szimulálva a deszantcsapatok partraszállásának előkészületeit” – tette hozzá.

A déli ukrán műveleti parancsnokság arról számolt be, hogy az orosz erők jelenleg nem hajtanak végre nagyszabású aktív támadóműveleteket az ország déli részén lévő ütközővonal mentén. Mikolajiv megyében folytatják a lakott területek ágyúzását, a megyeszékelyen, Mikolajivban viszont a helyzet most viszonylag nyugodt.

A közlemény szerint a Herszon megyei Csornobajivka ágyúzását úgy próbálták az oroszok beállítani, mintha az ukrán erők lőtték volna a települést. „A helyiek azonban már nagyon jól meg tudják különböztetni az ellenség akcióinak taktikáját, és nem dőlnek be a provokációnak” – állította a parancsnokság. Hozzátette, hogy az orosz erők blokkolják a ki- és belépést Herszon megyébe, és evakuációs konvojokra lőnek.

Az Ukrajinszka Pravda hírportálnak sikerült videokapcsolatba lépnie Szvjatoszlav Palamarral, az Azov ezred parancsnokhelyettesével, aki közölte, hogy ő és az alakulat parancsnoksága változatlanul a mariupoli Azovsztal üzemben van.

„Ma (május 19-én) van a háború 85. napja. Én és a parancsnokság az Azovsztal üzem területén vagyunk. Folyamatban van egy bizonyos művelet, amelynek részleteit nem közlöm. Köszönet az egész világnak, hála Ukrajnának. Még látjuk egymást” 

– mondta a videoüzenetben Palamar.

(Kiemelt képünk: Az ukrán nemzeti gárda Azov ezredének sajtószolgálata által közreadott kép az ezred egyik katonájáról, aki az orosz csapatokkal való harc során sérült meg a mariupoli Azovsztal acélipari üzem területén 2022. május 10-én.
MTI/AP/Az ukrán nemzeti gárda Azov ezredének sajtószolgálata/Dmytro 'Orest' Kozatskyi)

A Duma alsóháza hivatalosan is olyan törvénymódosítást tárgyal, ami az orosz gazdasági élet szereplőit kötelezné a hadsereg ellátására való átállásra az ukrajnai hadműveletek támogatásához.