Más ez az Ausztria

Tavaly ilyenkor még minden más volt. Igaz, a gazdaság résztvevőinek akkor is volt miért aggódniuk és bosszankodniuk, de Burgenlandban, az egykor szín vörös tartományban a szociáldemokraták még a Néppárttal kormányoztak, és lidérces álmokban sem fordult elő a Szabadságpárt részvétele a koalícióban. A menekülttéma még nem uralt mindent, senki nem számított rekordhullámra, bár a tartományok között javában tartott már a civakodás a kvótáról, vagyis hogy hol hány menekültstátusra vágyó idegennek kell elhelyezést és ellátást biztosítani. És persze a belügyminisztérium már egy éve is várta az EU igazságos és méltányos elosztási projektjét. Az eredetileg becsült 13-14 ezer kérelem helyett a tavaly ilyenkor emlegetett 30 ezres szám ma már vágyálom. Harmincezer menekült Ausztriában alig érné el a tűrésküszöböt, ilyen adat mellett még lehet(ne) arra hivatkozni, hogy az ország korábban nagyobb kihívással is megbirkózott már.

Csak éppen változnak az idők, a számok és a nemzedékek. Már alig lehet számítani azok emlékezetére, akiknek befogadóként vagy befogadottként fontos volt az 1956/57-es év. Amikor is az éppen csak önállósodó ország szívesen látott 180 ezer magyart. A ’68-as hőstett – a Csehszlovákiából érkező 160 ezres tömeg – emléke is halványul. Élénkebben él a 2000-es év, amikor Ausztria 30 ezer csecsenföldi háborús menekültnek adott otthont, miközben a szomszédok egynek sem. A kilencvenes években – nem egyetlen esztendő alatt – érkezett 90 ezer boszniainak kérelmet sem kellett beadnia, és mára többségük integrálódott. Ám még az ő esetükben is egyértelmű volt, hogy egyszer véget ér a beáramlás – s ez az, amire most mintha nem lenne remény.

A befogadókészség legendája, a ragaszkodás az osztrák szolidaritás és nagyvonalúság mítoszához hosszabb ideig tartotta fogva a hivatalos Ausztriát, mint a lakosságot, ami az errefelé nem ritka választásokon (tartományin és országoson egyaránt) egyre gyakrabban jelezte: elege van, s inkább átpártol a radikálisan idegenellenes erőkhöz.

Mára eszmélt a kormány is. Nem történhetett másként. A tavaly év elején nagy pesszimistán emlegetett 30 ezres szám csak kúszott felfelé, és 2015 végére 90 ezernél állt meg. Ennyi menekültkérelem érkezett be. A roham némiképp észhez térítette a szálláshely biztosításától ódzkodó településeket is, s ma az osztrák községek 66 százaléka befogad menekülteket – 34 százalék továbbra is elzárkózik. (Egy éve az arány még fordított volt.) A legnagyobb terhet továbbra is Bécs viseli, önként és demonstratívan vállalva a kötelező kvótát is felülmúló befogadási készséget, ami mellesleg nem tett túl jót a szociáldemokrata polgármesternek. Jókora szavazatveszteséggel tudta csak megőrizni első helyét a tavaly októberi tartományi választáson, és Michael Häupl a fontos döntésekben már nem kerülheti meg a második helyet és az alpolgármesteri, tartományfőnök-helyettesi beosztást megszerző Szabadságpártot.

Az is az elmúlt egy év hozadéka, hogy kiderült, a hangzatos és innen nézve irigylésre méltó integrációs projektek szóban működnek ugyan, de ezer sebből véreznek. Hiába kínál ma a feladat gazdája, a Munkaerő-piaci Szolgálat soha nem látott számú németnyelv-tanfolyamot, kiegészítve országismereti és viselkedéstani kurzusokkal, a rendelkezésre álló pénz nem fedezi a nagy ívű terveket. A menekültkérdést különlegesen szívén viselő – külügyminiszteri kinevezése előtt e téma államtitkáraként a nagypolitika színpadára lépő – Sebastian Kurz épp a minap követelte a 60 millió eurós költségvetés felemelését. Ősszel menekültcsaládok tízezer gyermeke került az osztrák iskolákba, a jugoszláviai háború óta most első ízben indítottak nekik külön osztályokat, mivel a német nyelvet nem ismerő tanulók alaposan hátráltatják az előremenetelt.

2015-ben egymilliárd euróba került a költségvetésnek a menekültek ellátása és elhelyezése, az idei évre a gazdaságkutatók ennek a dupláját jósolják, miközben a kormány 900 millióra számít. Ausztria komolyan veszi a nemzetközi szerződések előírásait, így azt is, hogy a menekültstátusra jogosultakat, az üldöztetés és a háború elől érkezetteket, sőt a kérelmük elbírálására várakozókat is a hazai rászorulókkal azonos ellátásban kell részesíteni, vagyis nyilvántartásba vételüktől kezdve lakhatás és szociális juttatás illeti meg őket. Ez már sokakat érint, olyanokat is, akiket egyébként nem zavar az idegenek tömege. Az osztrák szociális háló nagyvonalúan kezeli a nincsteleneket: a jövedelemmel nem rendelkezők, ha van bejelentett lakcímük, havi rendszeres juttatásban részesülnek. 2010 óta a szociális segély elnevezést felváltja a szemérmesebb „minimálbiztosítás”. Az összeg tartományonként eltér. A legmagasabb Bécsben – egyedülállók itt havi 840 euróra, párok fejenként 630 euróra, gyermekenként 225 euróra számíthatnak. Az összegek tervezett csökkentése vagy legalábbis emelésének elkerülése, trükkös szigorítások és feltételek előírása folyamatosan politikai viták témája. A közhiedelem szerint ez is a menekültek miatt van, hiszen a jogosultak köre alaposan megnőtt. Ez azonban tévedés, a hatalmas összeg már hosszabb ideje alig elviselhető teher a költségvetésnek. (2014-ben, még igazán korlátozott számú menekülttel az országban, több mint 256 ezren élvezték az állam e gondoskodását.) Annyi bizonyos, hogy a legegyszerűbb a menedékkérőknek feltételeket szabni. Csökkentést vonhat maga után, ha az illető nem jár nyelvtanfolyamra. Van olyan elképzelés, hogy a szociális juttatás egyik tartományból nem vihető át a másikba, s ez kizárná a lakhelyváltozás lehetőségét. Egyes tartományokban már életbe is lépett bizonyos csökkentés, a családi plafon megjelölése azonban még csak javaslat, és bizony érinti a belföldieket is. Ha a néppárti ötletből valóság lesz, és egy-egy család maximum 1500 eurót kaphat, az a két- és többgyerekesek számára valós csökkenést hoz.

Persze van más módszer is a költségek leszorítására. Például a beadható menedékkérelmek számának korlátozása. Odahaza, saját döntéssel, az EU elképzeléseit figyelmen kívül hagyva. A plafonelv május közepétől érvényes. Az idén 37 500 ilyen beadványt fogadnak be a hatóságok. Elfogadóhely csak a határ közelében működik majd. Hogy kik a szerencsések, azt gyorsított eljárással döntik el. A többieket biztonságos harmadik országba visszafordítják. Ha ezt sikerül keresztülvinni, az tekintélyes megtakarítás lesz – a megmaradó pénzt lehet kerítésre és az útlevél ellenőrzéséhez szükséges feltételek biztosítására fordítani. Egy évvel ezelőtt nem volt olyan osztrák hivatalos személy, aki ne kérte volna ki magának önérzetesen az ilyen intézkedések bevezetésének puszta feltételezését is.