Már csökken a népesség Kínában

A tízévente elkészített népszámlálás kedden közzétett eredményei szerint a növekedés mértéke nem volt ilyen alacsony a feljegyzések készítésének kezdete, az 1950-es évek eleje óta.

2021. május 11., 08:51

Szerző:

A hivatalos adatok szerint Kína akossága 2010-ről 2020-ra 5,38 százalékkal, mintegy 1,41 milliárd főre nőtt. Ezt megelőzően még 5,84 százalék, ennél is korábban pedig kétszámjegyű volt a növekedés mértéke.

Az úgynevezett egykepolitika 1979-es bevezetése óta folyamatosan lassul a népességnövekedés üteme. Ezzel Peking éppen nem tudta teljesíteni a kétgyermekes családmodellre való átálláskor, 2016-ban kitűzött célt, miszerint 2020-ra 1,42 milliárd emelik a lakosságszámot.

Az utóbbi hónapokban a kínai állami médiában többször arról számoltak be, hogy a következő néhány évben már csökkenésnek indulhat a népességszám, amely az ENSZ korábbi előrejelzései szerint 2030-ban fog tetőzni. Április végén azonban arról írt a Financial Times című brit lap névtelenséget kérő források alapján, hogy 2019-ről 2020-ra már csökkent is a népesség.

A Center for China and Globalization nevű szervezet szerint erősen csökkent a születések száma Kínában, és ha a népességszám még nem is esett, ez az idén vagy jövőre bekövetkezhet.

A Hszinhua kínai hírügynökség arról számolt be, hogy a nemek aránya viszont valamelyest javult, jelenleg 100 nőre nagyjából 105,07 férfi jut, 2010-ben ez 105,2 volt.

A népszámlálás más kedvező adatokat is tartalmazott: váratlanul magas volt például a 15 év alattiak társadalmi aránya (17,95 százalék, szemben a 2010-es 16,6 százalékkal). Elemzők szerint a friss számok arra sarkallhatják a döntéshozókat, hogy különböző intézkedésekkel bátorítsák a gyermekvállalást.

A munkaképes korú, 15 és 59 év közötti emberek száma a csúcsot jelentő, 2011-es 925 millió óta gyorsan csökken, ami gazdasági nehézségeket okozhat. A munkaképes korúak akkor a népesség mintegy háromnegyedét tették ki, ez az arány becslések szerint 2050-re 50 százalék körülire csökkenhet.

(Kiemelt képünk illusztráció: Emberek sétálnak egy pekingi utcán, 2021. május 11-én. Fotó: AFP | Wang Zhao)