Magyarország külügyminisztériuma szerint a magyar kisebbség jó „erőforrás” Szerbiának

Szerbia fejlődéséhez kellenek szerintük.

2022. március 2., 14:54

Szerző:

A kölcsönös tiszteleten alapul a szerb-magyar együttműködés, a jó kapcsolat abból is fakad, hogy Szerbia felismerte: az ott élő magyar kisebbség erőforrás az ország fejlődéséhez, fejlesztéséhez – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, a Magyar-Szerb Üzleti Fórumon.

Joó István kijelentette: nincs erős Európai Unió (EU) Szerbia nélkül, Magyarország mindenben támogatja Szerbia mihamarabbi uniós integrációját, és a leghangosabban támogatja azt.

„Most igazán nagy jelentősége van a két ország barátságának, és annak, hogy az energiáinkat a két ország barátságára, és a gazdasági kapcsolataink fejlesztésére tudjuk fordítani”

– fogalmazott.

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) az éves meghallgatásán az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén a Parlamentben 2021. december 6-án. Mellette Joó István helyettes államtitkár (j).
fotó: MTI/Soós Lajos)