Magyarország: botrány egy rasszista cikk miatt
Szinte az egész lengyel média beszámolt Bayer Zsolt botrányt okozó cikkéről, kiemelve, hogy a Fidesz egyik alapítója a rasszista anyag szerzője, és „cigány állatoknak” minősíti ezt a magyar kisebbséget.
A Rzeczpospolita című konzervatív lengyel lap hangsúlyozza, hogy Bayer a 2010 óta kormányzó Fidesz egyik alapító tagja, s szövegével, amelyben felhív a „cigány állatok eliminálására” hatalmas botrányt okozott, nemcsak az ellenzék, de saját pártja körében is.
A diákok kedd délutánra flasmobot terveztek a Magyar Hírlap szerkesztősége elé – ez az a kormányközeli napilap, amely Bayer cikkét publikálta. Az újságíró 1988-ban a jelenlegi miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, és más diákokkal együtt alapította meg a Fideszt, s ez a publicista írta, hogy „ a cigány állatok nem szolgálnak arra rá, hogy emberi lényekként létezzenek, mivel saját szükségleteiket ott elégítik ki, ahol akarják”. Bayer véleménye szerint sok a roma gyilkos, akiket „azonnal eliminálni kell.”
A TVN24 szerint akkor kezdtek el hangosan beszélni az ominózus anyagról, amikor hétfőn este Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az ATV stúdiójában kijelentette, hogy Bayernek „nincs helye” a Fideszben.A közigazgatási és igazságügyi miniszter kijelentette: – Azoknak a személyeknek, akik emberek egy csoportját állatokhoz hasonlítják, nincs helyük társadalmunkban.
A Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök balközép pártja egyenesen a legfőbb ügyészhez fordult, hogy indítson eljárást az újságíró ellen gyűlöletkeltés miatt, egyben január 13-ra tüntetést szervez. Egy másik ellenzéki párt, az LMP véleménye szerint Bayer szavai egyértelműen gyűlöletkeltőek, és a párt ezért felszólítja a Fideszt, hogy zárja ki tagjai közül a publicistát.
Az onet.pl írása beszámol Bajnai Gordon, az Együtt 2014 vezetője véleményéről, akit Orbán választási vetélytársának nevez, s aki a „bal – és jobboldali demokraták közös fellépését” szorgalmazza az ügyben.
A PAP lengyel hírügynökség anyaga alapján készült lengyel cikkek egyöntetűen leszögezik, hogy nem ez volt az első olyan botrány Magyarországon, amelyet Bayer írásaival okozott, hiszen 2011-ben zsidó személyekként ismerteket támadt, Cohn-Benditet, Schiffet, az Observer brit lapban megjelent Nick Cohen anyagot kommnentáló írásában. 2008-ban is már erősen dehonesztálóan írt a zsidókról.