Magyar filmplakátok a hajdani NDK-ból

Jó három évtizede, hogy Budapestről Nyugat-Berlinbe települt Kőniger Miklós. Odahaza a Színművészeti Főiskolának többször, sikertelenül nekirugaszkodó fiatalember itt pantomimes lett, de örök szerelméhez, a mozihoz is hű maradt és a 80-as évek óta egyedülálló gyűjteményt állított össze a XX. század németországi magyar színészeiről.

- A gyufáscimke- reklámoktól a moziplakátokig és a fekete-fehér képeslapoktól a régi idők színházi magazinjaiig rengeteg magyar vonatkozású kincsre bukkantam Berlin bolhapiacain, de Budapesten és Párizsban is gazdagítottam gyűjteményemet - mondja. Vettem, ajándékba kaptam, csereberéltem a filmtörténeti mementókat. Európában, különösen a német nyelvterületen hódítottak tehetséges honfitársaink. A némafilm korszaka óta sok művész csinált karriert Németországban. Lya de Putti, Alpár Gitta, Symo Margit, Halmay Tibor, Verebes Ernő, Beregi Oszkár és a napjainkban New Yorkban élő Eggerth Márta neve ma is fogalom az idősebb német filmbarátok körében – meséli Kőniger Miklós bohémtanyának is beillő Schöneberg-kerületi lakásában. A 20-as, 30-as, 40-es évek magyar mozicsillagairól számos tárlatot rendezett már Berlintől Varsóig és Bécstől Pestig.

– Miért fordult most az újabb idők kelet-németországi magyar sztárjai felé?

A Tenkes kapitánya révén Zenthe Ferenc és Krencsey Marianne éppúgy népszerű színészek voltak a háború után kettészakított Németország keleti felében, mint a „körhintás” Töröcsik Mari. Vagy Ferrari Violetta, Bara Margit, Bessenyei Ferenc, Vass Éva, Sinkovits Imre, Kozák András, Latinovits Zoltán, s az NDK-ban és az NSZK-ban egyaránt kedvelt Torday Teri. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben róluk, az 50-es, 60-as, 70-es évek magyar művészeiről nyílt tárlatunk. A téma kevéssé feldolgozott és rengeteg meglepetést tartogat..

* * *
Az NDK-ban több száz magyar filmet forgalmaztak a mozikban. A szocialista tábor akkoriban elfogadott gyakorlata szerint ún. filmátvételi bizottságok utaztak egymás országaiba, és a megvételre felajánlott kínálatot megtekintve válogatták ki az aktuális kvótában előírt számú filmet. Így a válogatásnál egyaránt érvényesültek az eladó és a vásárló ország ideológiai és esztétikai szempontjai.

Különösebb levéltári kutatás nélkül is bizton állítható, hogy sajátos helyzete miatt az NDK mozi-forgalmazása óvatos volt a politikailag kényes témájú filmekkel. Például az 1956-os események hivatalos értelmezését tükröző, de filmművészetileg jelentéktelen "Tegnap" eljutott a kelet-német mozikba, míg a fesztiváldíjakkal elhalmozott "Szerelem" csak a stúdiómozi-hálózatba, minden különösebb reklám nélkül. Érdekes adalék, hogy a Móricz Zsigmond művén alapuló "Forró mezők" (1948), amely Karády Katalin disszidálása miatt lekerült a magyar mozik műsoráról, az NDK-ban 1957-től látható volt. Összegezve: a keletnémet mozikba inkább a szórakoztató műfajfilmek és a konzervatívabb társadalmi drámák jutottak el a mindenkori magyar filmtermésből, bár nem maradhattak ki teljesen az olyan világhíressé lett rendezők művei sem, mint Jancsó Miklós, Makk Károly vagy Szabó István.

A magyar filmek ott tartalmilag és formailag is szabadabbnak hatottak a meglehetősen vonalas hazai filmterméshez képest. Ennek ékes bizonyítéka az a rendkívül gazdag anyag is, amelyből a kiállítás összeáll: nyolcvan plakát, kétszáznál is több képeslap, hatvan műsorfüzet, nem beszélve a szaksajtó cikkeiről. A központi propaganda mellett sokszor külön plakátok és szórólapok készültek az egyes tartományokban is, tehát igen változatos lehet egy-egy nagyobb népszerűségnek örvendő film reklámanyaga. Ráadásul nemcsak a filmekről születtek plakátok, vitrinfotók és cikkek a sajtóban: az NDK-ban népszerű magyar színészekről és színésznőkről is számos, különböző méretű sztárfotó készült. (Berkes Ildikó filmtörténésznek, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatóhelyettesének írásából)

A „Nosztalgia-Ostalgia” tárlat április eléjéig látogatható a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben (1092 Ráday u. 18. (bejárat az Erkel u. 15. felől)