Magunkat vertük: magyar-magyar verseny a romániai választáson
A magyar-magyar verseny nem segített a mozgósításban a romániai helyhatósági választásokon – jelentette ki vasárnap este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
A politikus Kolozsváron, a szövetség országos kampányközpontjában az urnazárás után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a románok és magyarok által vegyesen lakott, úgynevezett interetnikus környezetben – ahol a magyar-magyar verseny a közösség számára hátrányos volt – a magyar szavazóknak a választáson való részvétele alacsonyabb volt, mint a román választóké.
– Az interetnikus környezetben és a szórványban csak rosszat okozott a magyar-magyar verseny, semmi pluszt nem hozott, hiszen a mozgósításban nem segített, és ez várhatóan a mandátumokban is mérhető lesz. "Elriasztották a magyar embereket az urnáktól azok, akik azt mondták, hogy a pártokat azért hozzák létre sejtburjánzáshoz hasonlóan, hogy a részvételt növeljék" – mondta az RMDSZ elnöke.
Szerinte Maros és Szatmár megyében okozhat kárt a magyar-magyar verseny, hiszen ebben a két megyében önkormányzati képviselői mandátumok, polgármesteri vagy megyei önkormányzati elnöki tisztségek megnyerése akár néhány száz szavazaton is múlhat, éppen annyin, amennyit a magyar versenypártok elvonhatnak az RMDSZ győzelemre esélyes jelöltjétől.
Kelemen bízik abban, hogy a szövetségnek sikerül megismételnie a 2008-as önkormányzati választáson elért eredményét, és számításaik szerint Székelyföldön akár jobban is szerepelhetnek, mint négy évvel ezelőtt. Példaként említette Barótot és Kézdivásárhelyt, ahol az előzetes számításaik szerint az RMDSZ jelöltje nyerhet, miután az elmúlt négy évben a Magyar Polgári Párt színeit képviselő polgármester vezette a települést.