Luxus-Audi vagy hibrid kiskocsi?
Baden-Württembergben újabban együtt kormányoznak Zöldek és szociáldemokraták. Nagy az egyetértés, ám vitatkoznak azon: környezetbarát autón járjanak-e a politikusok, avagy nagy kocsi vásárlásával támogassák-e a hazai autóipart….
A nagy dél-német tartományban sok éves kereszténydemokrata uralom után először alakult kormánykoalíció a Zöldpárt és az SPD képviselőiből. Elsőnek azon vitatkoztak össze: milyen szolgálati autókon járjanak? A Zöldek természetesen azt az álláspontot képviselik, hogy környezetbarát, minimális károsanyag-kibocsátású kocsikat kell beszerezni. Azaz elektromos, vagy legalább részben elektromotoros meghajtásúakat. A szociáldemokraták, nem vitatva a környezetvédelem fontosságát, azzal érvelnek, hogy elsősorban saját autóiparukat kell támogatni.
A vita mögött a sajátos helyzet áll, hogy Baden-Württembergben két nagy autógyártónak van telephelye: a Mercedes-Benznek és az Audinak. Ám míg az előbbi luxus-kocsijai között már szerepel nem is egy hibrid-meghajtású jármű is, az Audi eddig még nem hozott ilyet forgalomba. Így a rendelésekre alkalmasint elsősorban a Mercedes számíthat, még ha hibridjei akár drágábbak is a hagyományos meghajtású autóknál. Igaz, az Audi viszont nagy árengedményt kínál, ha kocsijai vezető politikusok szolgálatában is megjelennek.
A Zöldek miniszterelnöke, Winfried Kretschmann, egyelőre kereszténydemokrata elődjétől örökölt nagy Mercedesen jár, míg minisztereinek meg kellene elégedniük e cég legkisebb, A-osztályú típusával. Eltűnnek tehát a Mercedes S-osztály óriás bárkái, vagy a hasonló méretű Audi 8-asok, amelyek a vezető német politikusok közül sokat szállítanak.
A német kormányapparátusokban, de a magángazdaságban egyébként általában figyelnek már arra, mennyire környezetszennyezők a szolgálati autók. A nagy konszernek jó példával kívánnak elől járni: ha egy vezető nagy űrtartalmú, tehát sok károsanyagot kibocsátó kocsit kíván, akkor jelentős mértékben hozzá kell járulni az üzemeltetés költségeihez.
Vannak persze politikusok, akik sokat beszélnek a levegő tisztaságának fontosságáról, de a maguk szolgálati kocsiját kivételnek tekintik. Klaus Wowereit, Berlin szociáldemokrata főpolgármestere, 407 lóerős BMW-n fuvaroztatja magát. Érvei, amelyeket a kényszer-takarékos stuttgartiak is osztanak: a politikus számára az autó nem luxus, hanem munkaeszköz, amelyben élete jelentős részét tölti. Ezek az autók átlagban évi 100.000 km-t futnak s nem mindegy, hogy a „mozgó irodában” milyen kényelemben tud dolgozni a magas poszton lévő ember.