Lőfegyverért álltak sorba az emberek

A fegyvertartással kapcsolatos törvények szigorítása fegyvervásárlási hullámot indított el az Egyesült Államokban.

2013. január 13., 08:27

Jelentősen nőtt a fegyvereladások száma az utóbbi hetekben az Egyesült Államokban, az embereket vélhetően az attól való félelem sarkallta a vásárlásra, hogy a legutóbbi, newtowni ámokfutás nyomán esetleg szigorítani fogják a fegyverbirtoklással kapcsolatos törvényeket.

Néhány üzletnél hosszú sorok kígyóztak, a vevők órákig álltak sorban, hogy még gyorsan lőfegyverhez jussanak – írta szombati számában a The New York Times című napilap. A lőszerek iránt is nagy volt a kereslet, az üres vitrinek és polcok látványa a fegyverboltokban több szövetségi államban megszokott képpé vált az utóbbi időben – tudósított az újság.

2012 decemberében egy ámokfutó húsz gyereket és hat felnőttet ölt meg egy iskolában a Connecticut állambeli Newtownban, majd magával is végzett. A megrázó esetet követően Barack Obama amerikai elnök kijelentette, vissza kell szorítani a fegyveres erőszakot az országban. Joe Biden alelnök vezetésével munkacsoport alakult, amely várhatóan kedden tesz javaslatokat a fegyvervásárlás jövőbeni szigorítására.

A tervbe vett lehetséges intézkedések között szerepel egyebek mellett a félautomata fegyverek árusításának tilalma, valamint a fegyvervásárlók személyének alaposabb vizsgálata.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.