Lett és észt parlament: Oroszország népirtást követett el Ukrajnában

A Kreml határozottan tagadja a népirtással kapcsolatos nyugati vádakat.

2022. április 21., 19:19

Szerző:

A lett és az észt parlament csütörtökön egyhangúlag népirtásnak minősítette azokat a súlyos háborús atrocitásokat, amelyeket Ukrajna orosz csapatok által elfoglalt térségeiben civilek sérelmére követtek el.

A lett törvényhozás a honlapján közzétett közleményében „az Oroszországi Föderáció hadserege által elkövetett tömeges, brutális bűncselekményekre" hivatkozott, ideértve „a gyilkosságokat, kínzásokat, szexuális zaklatásokat, ukrán civilek, köztük nők és gyermekek meggyalázását Bucsában, Irpinyben, Mariupolban és másutt".

Az észt parlament állásfoglalásában hasonlóan fogalmazott, „gyilkosságokra, erőszakos kitelepítésekre, őrizetbe vételekre, kínzásokra, nemi erőszakra és holttestek meggyalázására" hivatkozva.

„Ezen bűncselekmények felbujtói Oroszország politikai és katonai vezetése, illetve az állami propagandával foglalkozó hatóságai" - olvasható az észt törvényhozás honlapján.

Olena Suljak ukrán parlamenti képviselő történelmi jelentőségű határozatról beszélt. Az ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt vezetője szerint a határozat visszavonhatatlanul a tettesek és Vlagyimir Putyin orosz elnök elítéléséhez fog vezetni. Hozzátette, hogy közös felelősség megállítani a népirtást és mindent elkövetni annak érdekében, hogy mindez ne ismétlődhessen meg.

Karim Khan, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze négy nappal a háború kitörését követően, február 28-án bejelentette, hogy hivatalos vizsgálatot indított Ukrajna területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A Kreml határozottan tagadja a népirtással kapcsolatos nyugati vádakat és azt, hogy az orosz erők a polgári lakosságot vennék célba. Moszkva állítása szerint a kérdéses incidenseket megrendezték, hogy befeketítsék az orosz hadsereget.

(Kiemelt kép: Egy kutya fekszik egy férfi holtteste mellett, akit az orosz csapatok öltek meg Bucsa városában 2022. április 3-án. fotó: Szergej Szupinszkij / AFP)

 

Bernie Ecclestone golyót is vállalna az „első osztályú” Vlagyimir Putyinért, szerinte nem szándékosan öltek meg több ezer civilt az oroszok. A Formula-1 korábbi vezére egyúttal megérti Volodimir Zelenszkijt, mert humorista volt, az ukrán elnök szerinte vissza szándékozik térni a szakmájához.

Felépült a 186 kilométer hosszú acélkerítés a lengyel-fehérorosz határon. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ebből az alkalomból csütörtökön az ukrajnai háború előjelének nevezte a tavaly ősszel Minszken át Lengyelországba tartó migrációs hullámot.