Lengyelországban a lakosok több mint hetven százaléka rendelkezik antitestekkel

Az említett kutatás során a teljesen beoltottak 98 százalékánál, valamint a még be nem oltottak negyven százalékánál mutattak ki antitesteket.

2021. szeptember 15., 12:37

Szerző:

Lengyelországban a lakosok több mint hetven százaléka rendelkezik a SARS-CoV-2 vírus antitestjeivel, s a társadalom ilyen szintű immunitása mellett a kórházak megterheltsége alacsonyabb lehet a negyedik járványhullám idején, mint korábban – közölte a lengyel egészségügyi tárca szóvivője szerdán.

A júliustól Lengyelország-szerte végzett kutatásra utalva Wojciech Andrusiewicz szóvivő elmondta: a tárcája rendelkezésére álló adatok szerint a lakosok több mint hetven százaléka rendelkezik antitestekkel. "Ez természetesen nem jelenti azt, hogy  nem betegszenek meg, de bizonyos immunitás megvan" – tette hozzá.
 

Az említett kutatás során a teljesen beoltottak 98 százalékánál, valamint a még be nem oltottak negyven százalékánál mutattak ki antitesteket – ismertette az adatokat Andrusiewicz. Hozzátette: az utóbbi csoportba feltehetőleg azok tartoznak, akik már átestek a koronavírus okozta fertőzésen. Ezen adatokat figyelembe véve, Lengyelországban a negyedik járványhullám során "a kórházi ellátás feltehetőleg nem jelent majd olyan problémát", mint az előző időszakokban - értékelte a szóvivő.

Szerdai fertőzöttségi adatokra hivatkozva elmondta: a járvány gyorsulni kezd, és leginkább a legkevésbé átoltott három kelet-lengyelországi vajdaságban terjed. Az egészségügyi tárca szerdán közölte: egy nap alatt 767 új fertőzést mutattak ki, a Covid-19 miatt 9-en, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt 12-en haltak meg.

(Kiemelt kép illusztráció: Egy egészségügyi dolgozó mintát vesz egy férfitól a koronavírusteszt során a Belgrádi Virológiai, Oltóanyag- és Szeralogia Intézetben, 2020 december 24 -én. Fotó: Andrej ISAKOVIC / AFP)