Aggasztóan növekszik a katolikus egyház elleni bűncselekmények száma Lengyelországban

2016 óta majdnem megduplázódott azon bűntetteké, amelyet vallási gyűlöletből követtek el keresztényekkel szemben - közölte pénteken Krzysztof Sierak lengyel helyettes főügyész.

2022. június 24., 17:46

Szerző:

Lengyelországban az utóbbi években nőtt az egyházellenes bűncselekmények száma, 2016 óta majdnem megduplázódott azon bűntetteké, amelyet vallási gyűlöletből követtek el keresztényekkel szemben - közölte pénteken Krzysztof Sierak lengyel helyettes főügyész.

Míg a 2009 és 2015 közötti években a hatóságok összesen 163 eljárást folytattak a vallási érzelmek megsértése miatt, 2016 óta eddig 2435 ilyen eljárást tartanak számon - közölte Sierak. Nyugtalanítónak nevezte a keresztény vallásúakkal szembeni bűntettek számát is, melyek miatt 2016-ban 59 eljárást folytattak, tavaly pedig ez az adat közel kétszeresére, 106-ra emelkedett.

Sierak e vonatkozásban a lelkészekkel szembeni támadások lengyelországi eseteit idézte fel példaként, köztük Adam Swierzewski ferences atya tavaly novemberi meggyilkolását a kelet-lengyelországi Siedlcében. Az utóbbi tett elkövetőjét idén májusban tartóztatták le, miután egy nőt is meggyilkolt.

A helyettes főügyész a Zbigniew Ziobro főügyésszel, igazságügyi miniszterrel közös sajtóértekezleten szólalt meg annak kapcsán, hogy pénteken a nyugat-lengyelországi Poznan városában működő kerületi bíróság felmentette Marek M. vádlottat, aki 2019-ben egy poznani melegfesztiválon drag queen-ként lépett fel, a happening során pedig torkon vágta a Marek Jedraszewski krakkói érseket megidéző bábut.

Az ügyészség egyebek mellett gyilkosságra buzdítással vádolta Marek M.-t. A neki tulajdonított tettekért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki Lengyelországban.

A vádlott a per során azt állította: nem akart gyilkosságra buzdítani, csupán „kidomborítani” szerette volna a Jedraszewski érsek egyik korábbi nyilatkozatához fűződő „problémát”.

Ezzel Marek M. arra utalt, hogy Jedraszewski érsek a varsói felkelés kirobbanásának 75. évfordulóján, 2019 augusztus 1-jén, mondott szentbeszédében bírálta a szexuális és nemi kisebbségekkel (LMBT) kapcsolatos „ideológiát”.

Zbigniew Ziobro a sajtóértekezletén „a közéletben növekvő gyűlölet és szélsőségekig felfokozott agresszió helyeslésének" nevezte a Marek M. ügyében pénteken kiadott felmentő ítéletet, amely - mint mondta - „túllép minden normán, és csorbát ejt a lengyel bíráskodás arculatán”.

Az ügyészség az ítélethirdetés után bejelentette: fellebbezni fog a poznani bíróság döntése ellen.

(Kiemelt kép: A királyi katedrális a lengyelországi Gnieznóban. Fotó: Michal Fludra / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

 

A Wagner orosz biztonsági magánvállalkozás négy zsoldosának megöléséről számolt be hétfőn este egy dzsihadista szervezet, amely az al-Kaida terrorhálózattal szövetséges. A közleményt hitelesnek ítélte meg a szélsőségesek internetes kommunikációját nyomon követő SITE amerikai hírszerzési csoport.

Az amerikai igazságügyi minisztérium a nyomozás érdekeire hivatkozva elutasította, hogy nyilvánosságra hozza a Donald Trump házánál tartott FBI-házkutatásról készült, eskü alatt tett vallomásokat, a lépésre a republikánus párt kérte a minisztériumot még vasárnap.