Lengyel parlamenti választások októberben
Lengyelországban októberben parlamenti választások lesznek, s bár a hivatalos kampány még nem indult el, a pártok természetesen már készülődnek a megmérettetésre. A CBOS, az egyik legnagyobb közvéleménykutató-intézet júliusi felmérése szerint a jelenleg kormányzó Polgári Platformnak (PO) nincs sok félnivalója, mert 38 százalékkal vezet az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) előtt. A Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) még mindig nem tudott magához térni többéves bénultságából, hiszen a szavazók csupán 9 százalékának élvezi bizalmát, a miniszterelnök-helyettest adó lengyel parasztpárt (PSL) pedig 4 százalékon áll. A felmérést készítők rámutattak arra, hogy a PiS támogatottsága 2009 októbere óta nem volt ilyen alacsony.
A PiS az a jobboldali párt, amelyet az egy éve, repülőgép szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski államfő ikertestvére, a volt miniszterelnök Jaroslaw vezet. Lehet, hogy más volna a helyzet, ha a volt köztársasági elnök 31 éves lányát, a jogász Marta-t sikerülne rábeszélni a politikai szerepvállalásra – a lengyel sajtóban erről meg is jelentek hírek, ám a hölgy határozottan kijelentette, hogy nem akarja szakmai pályafutását feladni.
A párt ugyanakkor nyíltan csalásokról beszél.
– Lengyelországban közel másfélmillió szavazat érvénytelen, és ez a legegyszerűbb módja a választási eredmények meghamisításának – jelentette ki Adam Hofman, a PiS szóvivője. – Donald Tusk semmiképpen sem akarja átadni a hatalmat és ezt minden lehetséges módszerrel elősegíti – tette hozzá. Épp ezért létrehívnak egy Hadtestet a Választások Védelmére, s a párt parlamenti képviselői országszerte találkozókon vesznek részt, amelyeken arra buzdítanak, hogy ebbe a hadtestbe lépjen be mindenki, akinek jelszava: Lengyelország egy van.
A miniszterelnök Tusk pártja, a PO az előző hónaphoz képest 4 ponttal növekedett, a szakemberek szerint ebben jó része volt az EU elnökség átvétele és a lengyel-német jószomszédi viszonyról szóló egyezség 20. évfordulója széleskörű és jól sikerült médiakampányának. Ez utóbbi ünnepségein Donald Tusk és Angela Merkel is részt vett.
A fundamentalista katolikus Lengyel Családok Ligája (LPR), amelynek az előző szejmben még számos képviselője volt, most be sem kerülne a parlamentbe.