Lemondásra szólítják fel a cseh államfőt a romákat sértő rasszista kijelentései miatt

2018. október 8., 14:55

Szerző:

A cseh államfő, Miloš Zeman rasszista kijelentéseket tett, amikor nemrég ellátogatott a kelet-csehországi Olomouc régióba. Az államfő azt nyilatkozta, hogy a régióban főként a romák munkanélküliek. A helyi roma közösség tagja, Štefan Pongo felháborodásában kampányt indított a Facebookon, bejegyzése alatt olyan fényképeket osztanak meg a térségben, az országban és Európában dolgozó romák, amelyek épp munka közben ábrázolják őket – írja a romea.cz.

– Minket nem szórakoztatnak azok a kijelentések, miszerint nem dolgozunk – írta Štefan Pongo posztjában, ami alatt már több száz fotót megosztottak.

 

A portál idézi Zemant, aki állítólag azt nyilatkozta, hogy nem kedveli a kommunizmust, de a kommunizmus idejében a romáknak dolgozniuk kellett. Ha ezt visszautasították, munkakerülőnek nyilvánították és bebörtönözték őket. Az államfő szerint ha valaki nem dolgozott egy csoportban, akkor társai megverték. 

– Ez egy nagyon humánus módszer volt, ami a legtöbbször működött

– jelentette ki az államfő.

Az Európai Roma Jogok Központja (ERCC) tiltakozott Zeman rasszista kijelentései miatt. Álláspontjuk szerint az államfő sértegető megjegyzései félelmet és rasszizmust szítanak, és fenyegetést jelentenek a demokratikus értékekre és a biztonságra nézve. Az ERCC ezért nyílt levélben szólította fel az államfőt a lemondásra.