Lemond a nem megválasztott miniszterelnök

Le kíván mondani Mario Monti olasz miniszterelnök, miután a parlament elfogadja a jövő évi költségvetési törvényt. Monti szombaton tájékoztatta Giorgio Napolitano köztársasági elnököt a parlamentben kialakult helyzetről és terveiről.

2012. december 9., 05:27

Az elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint a kétórás megbeszélésen Monti elmondta, hogy nem érzi maga mögött a parlament támogatását, miután Silvio Berlusconi pártja, a jobbközép Szabadság Népe a szenátus után a képviselőházban is megvonta bizalmát a szakértői kormánytól. Ezért Monti úgy véli, hogy nem tudja kitölteni mandátumát, és ha a költségvetést gyorsan el tudja fogadni a parlament, szándékában áll azonnal benyújtani lemondását – írta az MTI.

Alig néhány órával korábban, hónapokig tartó bizonytalanságnak véget vetve Silvio Berlusconi hivatalosan bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltként indulni kíván a parlamenti választásokon. A 76 éves politikus az AC Milan futballklub edzőpályáján azt mondta az összegyűlt újságíróknak: a ringbe lép, hogy győzzön. Berlusconi azt nyilatkozta, a felelősségtudat miatt döntött így, Olaszország javát szem előtt tartva.

Berlusconi saját pártjának, a Szabadság Népének (PdL) erős ellenállása ellenére jelentette be, hogy kész vállalni a miniszterelnök-jelöltséget a választási kampányban. Indoklása szerint hívei ostromolják, hogy ismét induljon a választásokon.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.