Lemond a maszkviselést szorgalmazó amerikai főtanácsadó

Negyven év kormányzati munka után távozik posztjáról Anthony Fauci, az Amerikai Egyesült Államok fő járványügyi vezetője, elnöki főtanácsadó.

2022. augusztus 23., 06:27

Szerző:

A Nemzeti Allergia- és Fertőzőbetegség-kutató Intézet (NIAID) igazgatója hétfőn jelentette be, hogy decembertől lemond posztjáról és távozik az elnök egészségügyi főtanácsadói pozíciójából is. A 81 éves egészségügyi szakértő karrierjének újabb fejezetére hivatkozott, és hangsúlyozta, nem visszavonulásról van szó.

Fauci egyben vezetője volt az Egyesült Államok Nemzeti Immunológiai Laboratóriumának is. A koronavírus-járvány elleni amerikai intézkedések egyik kidolgozója volt, rendszeresen tartott tájékoztatókat a járványhelyzetről.

2020-ban szorosan együttműködött Donald Trump elnökkel is a járvány kezelését illetően. Később konfliktus alakult ki közte és az elnök között, aki a „normalitáshoz való visszatérést” szorgalmazta, míg Fauci a további járványügyi intézkedések mellett érvelt, és végig a maszkviselés és távolságtartás előírásának fenntartásáról beszélt. 

Joe Biden megválasztása után is maradt a Fehér Házban, és az új elnök egészségügyi főtanácsadónak nevezte ki. 

Az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy változatlanul frusztrálja az a tény, hogy az ország mennyire megosztott a járvány kezelését illetően. 

Lemondása előtt néhány nappal, múlt szerdán jelentették be az amerikai járványügyi hatóság (US Centers for Disease Control and Prevention – CDC) gyökeres átszervezését, arra hivatkozva, hogy le kell vonni a koronavírus-járvány idején szerzett tapasztalatok tanulságait, elismerve az intézkedések során elkövetett hibákat. 

Anthony Fauci 38 éven át töltötte be az amerikai járványkutató intézet igazgatói pozícióját, hét elnök alatt szolgált, hivatali ideje alatt kellett szembenéznie az Egyesült Államoknak a HIV/AIDS tömeges megjelenésével, a Nyugat-nílusi és Zika-vírus, az Ebola és a SARS-vírus okozta közegészségügyi válsághelyzettel, valamint 2001-ben a lépfene(anthrax)-baktériummal elkövetett támadásokkal.

(Kiemelt képünk: Anthony Fauci, Nemzeti Allergia- és Fertőzőbetegség-kutató Intézet (NIAID) igazgatója a Janssen Covid-19 vakcina kibocsátásának szüneteltetésével kapcsolatos kérdésre válaszol a washingtoni Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón. Anthony Fauci, aki az 1980-as évek óta irányítja az Egyesült Államoknak a fertőző betegségek kitöréseire adott válaszlépéseit. Fotó: Brendan Smialowski / AFP)

Tegnap 20:11

Átkutatták az orosz hatóságok szerdán Szergej Spilkin független választási matematikus moszkvai lakását, és hasonlóképpen jártak el a Golosz választásmegfigyelő csoport több tagjával Oroszország több városában.