Le Pen: jobbra el
Lassan kihalnak a háború alatti francia nácikollaboránsok és a Vichy-rendszer korifeusai. A szélsőjobboldal legismertebb figurája, a 2002-es elnökválasztások második fordulójában részt vett 80 éves Le Pen egyre komolyabban foglalkozik a visszavonulás gondolatával, miközben a rohamosan gyengülő Nemzeti Fronton belül éleződik az utódlási harc. Nő azoknak a száma és befolyása, akik egy új, „realistábbnak” tartott, korszerűbb politikai vonal hívei, ahogy az Olaszországban történt. THOMAS SCHREIBER írása Párizsból.
Zajlik az élet a francia szélsőjobboldalon. Húsz esztendővel ezelőtt a Nemzeti Frontnak még 36 képviselője ült a nemzetgyűlésben, mára azonban kiszorult a parlamentből, és a regionális vagy helyi választásokon is egyre jelentéktelenedő szerepet játszik. Ez minden kétségen felül Nicolas Sarkozy politikájának hatása. A köztársasági elnök „bedarálta” a szélsőjobboldalt, lépésről lépésre semlegesítette a Front befolyását. Ez már a 2006-os választási kampány idején elkezdődött, de amióta Sarko az Élysée-palota lakója, a folyamat érezhetően felgyorsult. Nyugodtan állíthatjuk, hogy 2008 végén Franciaországban nem létezik többé szervezett szélsőjobboldal.
Ez persze egy pillanatig sem jelenti azt, mintha megszűnt volna annak veszélye, hogy – ismerve a gazdasági nehézségek következtében jelentkező és egyre fokozódó szociális feszültségeket – a francia társadalomban tapasztalható elégedetlenséget ne próbálnák kihasználni a jobboldali szélsőségesekkel rokonszenvező körök. A helyzet annyiban új, hogy a szélsőjobboldal zászlóvivőjének számító Nemzeti Front súlyos válságba került, napjainkban már a léte is veszélyben forog.
Miután az egymást követő választásokon elszenvedett vereségsorozat anyagilag is érzékenyen érintette a súlyosan eladósodott Le Pent és híveit, néhány héttel ezelőtt kénytelenek voltak megválni a Nemzeti Front 5000 négyzetméternyi, a párt történetéhez szorosan hozzátartozó „történelmi” székházuktól. A napokban egy jóval kisebb helyiségbe költöztek, ahol az apparátus korábbi alkalmazottainak már csupán a negyede kapott munkát. De ennél is fontosabb, ami a közeljövőt illeti. A valószínűleg 2009 júniusában lezajló európai választásokra való felkészülés a megtépázott Nemzeti Front számára újabb drámai kihívást jelent. Még egyáltalán nem dőlt el, ki veszi majd át Jean-Marie Le Pen tisztségét, és mikor. De az egyre valószínűbb, hogy a francia szélsőjobboldal jóformán egyetlen, az országhatárokon túl is ismert alakját a Front élén követő személy távolról lesz olyan karizmatikus figura, mint az egykor viharos pályafutású, félszemű ejtőernyős tiszt.
Azt valószínűsítik, hogy Le Pen idősebb lánya lesz az új pártelnök: a 39 éves, kellemes küllemű, jogvégzett és kellően dörzsölt Marine, aki néhány év leforgása alatt rendkívül ügyesen semlegesítette potenciális vetélytársait. Határozott szándéka szerint néhány hónap leforgása alatt javítani akar a párt megromlott imázsán. A Fronton belül ma nagy viták folynak az utódjelöltek (vagyis inkább önjelöltek) között a cél érdekében legjobb stratégiát illetően. Vannak hívei a Sarkozy-féle kormánytöbbséggel való fokozatos együttműködésnek (ami a jelenlegi hatalomba való előbb-utóbbi integrálódást jelenti, ennek minden előnyével), és vannak, akik a kormányt jobbról bíráló „nemzeti radikálisoknak” tartják magukat. Az előbbiek a „modern” Marine Le Pen hívei, míg az utóbbiak a múltba néző nosztalgiázók, akik között – ellenfeleik szerint – akadnak hétpróbás neofasiszták és a katolikus egyház fundamentalista szárnyával rokonszenvezők. Akik szentül hiszik, hogy a „régi” Nemzeti Frontnak akár az öregedő Le Pennel, akár egy új vezetővel (de semmiképpen sem Marine Le Pennel, akit a Sarkozy-féle politika húsosfazekához való közeledéssel vádolnak) a francia belpolitikában egyszer még komoly szerepe lehet. Ők azok, akik képtelenek észrevenni, hogy a hagyományos szélsőjobboldali pártoknak Franciaországban sincs jövőjük. Természetesen itt is akad még néhány, Hitlert és a nemzetiszocializmust majmoló csoportocska, beteg agyú holokauszttagadó, de nem jelentenek komoly veszélyt.
A különben sok szempontból jogosan bírálható francia demokrácia ezután is az egyaránt sokszínű jobb- és baloldal közötti hagyományos parlamenti küzdelem keretei között fog működni. Ezt a Nemzeti Front számos vezetője is mindinkább felismeri, nevezetesen Le Pen lánya, akinek lehet esélye, hogy olasz mintára szalonképessé tegye a sokáig politikai karanténban tartott Nemzeti Frontot. Legkésőbb 2010-ben, amikor apja visszavonul a politikától.
Egy bizonyos: nem valószínű, hogy sokan lesznek, akik megsiratják.
