Kuba szerint egy szó sem igaz abból, hogy kínai kémközpont épül a területén
Alaptalannak és hazugságnak minősítette a kubai külügyminiszter-helyettes helyi idő szerint csütörtökön azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Kína és Kuba között megállapodás született kínai kémközpont létesítéséről a szigetországban.
„A The Wall Street Journal című amerikai lap június 8-án olyan alaptalan és hazug információt közölt, hogy katonai megállapodás jött létre Kuba és Kína között állítólagos kémközpont építéséről” – jelentette ki Carlos Fernández de Cossio újságírók előtt Havannában.
„Kuba minden idegen katonai jelenlétet visszautasít Latin-Amerikában, beleértve a számos amerikai támaszpontot és katonát a térségben”
– szögezte le a külügyminiszterhelyettes.
A The Wall Street Journal (WSJ) arról írt, hogy titkos megállapodás jött létre Havanna és Peking között, amelynek értelmében Kína jelhírszerző (SIGINT) bázist állíthat fel a szigetországban, kevesebb mint kétszáz kilométerre az egyesült államokbeli Floridától, ahol több jelentős amerikai katonai támaszpont is található. A lap szerint Kína cserébe több milliárd dollárt utal át Kubának.
A CNN amerikai hírtelevízió hírszerzési forrásokra hivatkozva szintén arról számolt be, hogy az amerikai hatóságok az elmúlt hetekben szereztek tudomást a megállapodásról, de azt egyelőre nem tudni, hogy megkezdődött-e már a kínai kémközpont építése.
John Kirby, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője elmondta, hogy látta a The Wall Street Journalben megjelent információkat, és szerinte azok pontatlanok.
„Annyit mondhatok, hogy kormányunk az első pillanattól aggodalommal figyeli a kínai befolyásszerzési kísérleteket a világban, különösen ezen a féltekén és ebben a térségben. Nagyon figyelmesen követjük a fejleményeket”
– jelentette ki Kirby az MSNBC amerikai televíziócsatornán.
Pat Ryder, a Pentagon szóvivője szintén arról beszélt napi sajtótájékoztatóján, hogy a védelmi tárcának nincs tudomása semmilyen kínai hírszerző bázis építéséről Kubában.
„A rendelkezésünkre álló információink szerint ez az értesülés téves”
– hangoztatta Ryder.
A törvényhozás hírszerzési bizottságában helyet foglaló amerikai szenátorok mindazonáltal mélyen nyugtalanítónak nevezték a lap értesüléseit. „Határozottan ki kell jelentenünk, hogy elfogadhatatlan, hogy kínai hírszerző központ létesüljön 160 kilométerre Floridától, így az Egyesült Államoktól” – tudatta közleményében Mark Warner demokrata és Marco Rubio republikánus szenátor.
Miután a Pentagon, majd lényegében az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője is cáfolta a WSJ név nélkül nyilatkozó illetékesekre hivatkozva közölt értesüléseit, Pekingben ezeket „pletykának” és „rágalomnak” nevezte a külügyi szóvivő. Hozzátette: ezek terjesztése bevett taktikai húzás Washington részéről.
„Köztudott, hogy az Egyesült Államok szakértője az árnyékra vetődésnek és más országok belügyeibe való beavatkozásnak. Az Egyesült Államok a hackelés világbajnoka és a megfigyelés szuperhatalma” – hangoztatta kérdésre válaszolva Vang Ven-pin a külügyminisztérium honlapján szereplő leirat szerint.
(Kiemelt képünk: A Kuba ellen 1962 óta érvényben lévő amerikai embargó megszüntetését követelő tüntetők karavánja halad az amerikai nagykövetség épülete felé a Malecon sugárúton, Havannában 2021. március 28-án. MTI/EPA-EFE/Ernesto Mastrascusa)