Évekkel ezelőtt levideózta azt a náci bunkert, ahova három hete a meggyilkolt amerikai tudós holttestét rejtette
Egy 27 éves krétai görög férfit vádolnak a szigeten július 2-án eltűnt és 8-án holtan talált 59 éves amerikai biológusnő megölésével - közölte a krétai rendőrség múlt kedden. Az egy nappal korábban letartóztatott gyanúsított nevét azóta nyilvánosságra is hozták, mert más nőket is megtámadhatott.
A múlt hétfőn letartóztatott gyanúsított, Jannisz Paraiszkakisz, kihallgatásakor bevallotta Suzanne Eaton megölését. Az áldozat holttestén szexuális támadás nyomait találták meg - közölte akkor a sajtótájékoztatót tartó vezető beosztású rendőrtiszt, Konsztantinosz Lagudakisz.
Lagudakisz elmondta, hogy mielőtt a gyanúsított megölte, kétszer elütötte autójával az asszonyt, akit sebesülten megerőszakolt. Az áldozat holttestét egy nagyszabású keresés eredményeként július 8-án, Hanía kikötővárosban, egy használaton kívüli katonai bunkerben találták meg, amelyet a nácik fegyver- és lőszerraktárként használtak a második világháborúban.
A gyilkossággal gyanúsított férfi három évvel ezelőtt fedezte fel ezt a bunkert, erről pedig videót is közzétett a YouTube-on:
A rejtélyes eltűnési és gyilkossági ügy felgöngyölítésének fontos eleme volt, hogy friss gumiabroncsnyomokat találtak a valaha bunkerként használt mesterséges barlangok bejáratánál. Ebből és a holttest fekvéséből állapították meg, hogy az áldozatot máshonnét vitték a barlangba. Segítettek a tettes megtalálásában egy térfigyelő kamera felvételei és a mobiltelefon-használati adatok is.
Görög hírportálok előzőleg rendőrségi forrásokra hivatkozva arról cikkeztek, hogy a kétgyermekes családapa bevallotta, hogy kukkoló, és nem bírt ellenállni nemi gerjedelmének, amikor meglátta az asszonyt, és hogy a férfit mentálisan zavartnak ismerik a környezetében.
A Keep Talking Greece szerint a férfi gyermekei egy és két évesek, és három évvel ezelőtt házasodott meg. A mezőgazdaságban dolgozott, pár hónapja pedig egy bútorüzletben vállalt másodállást. A helyi média szerint Paraiszkakisz apja pap.
A férfi rendkívül aktív volt a közösségi médiában, négyezer követővel rendelkezik. Magát olyan emberként határozta meg, aki szereti a természetet és a sziget titkos kincseit, a sportot, a harcművészeteket és a családját.
Kihallgatásán azt mondta, a bűncselekmény után egy temetőbe ment, hogy ott tüntesse el a bűnjeleket - többek közt a kocsiján lévő vért.
Bár a férfi büntetlen előéletű, a rendőrség szerint vannak arra utaló jelek, hogy nem először próbálkozott hasonló támadással. A fényképét azért tették közzé, hogy hátha jelentkeznek olyanok, akiket hasonló módszerekkel támadtak meg a szigeten.
A rendőrség arról a fehér Hyundai Pony-ról is közölt képet, amelyikkel a férfi Suzanne Eatont gázolta el.
Három hasonló eset már van - mindhármat nők ellen követték el, mindháromnál fehér autóval és mindhárom Hanía vonzáskörzetében történt (Paraiszkakisz itt született 1992-ben). Az első eset egy éve, a második két hónapja, a harmadik pedig június végén történt.
Egy lengyel nő fel is ismerte Paraiszkakisz autóját, majd jelentette is a rendőrségnek, hogy egy fehér autó elütötte őt hátulról, de szerencsére el tudott menekülni. Egy litván nőt is kocogás közben vette üldözőbe , de neki is szerencséje volt, mert egy másik futótól segítséget tudott kérni. Az eset nem messze attól a helytől történt, ahol Suzanne Eatont is megölte.
A harmadik megtámadott nő a hírek szerint görög volt. Őt is egy autó ütötte el, de neki is szerencséje volt, mert voltak a közelében mások is, akiktől segítséget tudott kérni.
Suzanne Eaton, a Németországban élő tudós egy szakmai találkozón vett részt Kolimvári tengerparti városkában, nem messze Haníától. Eltűnésének napján a sportos életmódú asszony futni ment. Zsákvászonba bugyolált holttestét 10 kilométerre attól a helytől találta meg két helyi barlangászkodás közben, ahol utoljára látták július 2-án. A megtalálás helyéből a hatóságok arra következtettek, hogy helyismerettel rendelkező környékbeli lakos lehetett a tettes.
Az orvosszakértői vizsgálat szerint Eaton halálát fojtogatás okozta.
Suzanne Eaton hosszú évek óta a drezdai Max Planck Molekuláris Sejtbiológiai és Genetikai Intézetben vezetett egy kutatócsoportot, muslicákon tanulmányozták a sejtek egymás közti kommunikációját. Az intézet közleménye szerint Eaton szakterülete egyik vezető kutatója volt, megszállott futó és feketeöves taekwondós.
A német Bild görög lapinformációkra hivatkozva azt írta, amikor a férfi harmadszor erőszakolta meg áldozatát, a nő már halott volt.