A Fidesznek van félnivalója, Orbán Viktor el is kezdte zsarolni az Európai Uniót
– A megállapodás nélküli Brexit minden idők egyik legsúlyosabb, békeidőben megélt válságát szabadíthatja az Egyesült Királyságra. Egyet jelenthet az ország széthullásával, a gazdasági hanyatlással. Az új miniszterelnök, Boris Johnson pont ezt ígéri. Ráadásul a Brexit feltétlen hívei általában nem is tudnak válaszolni, amikor a közvélemény-kutatók megkérdezik tőlük, hogy mi a bajuk az unióval. Ön talán tudja, hiszen nemcsak politológus, de szociálpszichológus is.
– Az egyre inkább korszellemmé váló törzsi logika jellemzője, hogy a politika – bár demokratikus keretek között zajlik – nem a többség, hanem a hangos és aktív kisebbség igényeit szolgálja ki. Amely egyébként, ahogy Cas Mudde megfogalmazta, hamis módon a „csendes többségnek” nyilvánítja magát. Ezt tapasztaljuk ma az Egyesült Királyságban is. Kik követelik, hogy az ország mindenáron lépjen ki az unióból? A tory párt magja, amely az utóbbi időben elég apróra zsugorodott. Ők felelnek igennel, amikor a közvélemény-kutatók azt kérdezik tőlük, akkor is kell-e nekik a Brexit, ha visszaesik a gazdaság. Akkor is, ha Skócia és Észak-Írország kiválik az Egyesült Királyságból? Igen, akkor is. A Brexit mindenáron kell, szimbólummá vált. Itt már régen nem az az érv, amit Boris Johnson és környezete három éve, a népszavazás előtt sulykolt: több pénz marad nálunk, ha kilépünk.
– A kilépésre buzdító Nigel Farage fő kamuígérete volt, hogy heti 350 millió font marad az egészségügyre, ha az ország kilép az EU-ból. Erről hamar kiderült, hogy nettó hazugság.
– Nettó hazugság, és ezt a Brexit-kampány főszereplői szinte a referendum másnapján elismerték. A többség azonban nem ezt az elszánt Brexit-pártiságot támogatja. A többség vagy bent akar maradni az unióban, vagy a rendezett kilépés pártján van. Nem arról van tehát szó, hogy az egész Egyesült Királyság megőrült, hanem arról, hogy a brit politikát egyre inkább a legaktívabb, leghangosabb kisebbség, a Brexit keményvonalas támogatói ejtik túszul, a médiában például teljesen megalapozatlan ígéretek keringenek. Én nem látom, hogy Boris Johnson miként tudná megoldani a jelenlegi helyzetet. A képlet egyszerű. Az egyik lehetősége, hogy megpuccsolja a parlamentet, tehát a képviselők háta mögött dönt, akár úgy, hogy a tervezett kilépés napjáig, október 31-ig össze sem hívja a parlamentet. Ez nagyon súlyos alkotmányos válsághoz vezetne. A másik lehetősége, hogy megpróbálja meggyőzni az alsóházat, amely viszont már leszavazta a megállapodás nélküli kilépést, ahogy leszavazta az újabb népszavazás gondolatát és a May-féle megállapodást is. Igaz, logikailag a parlament egymást követő szavazásaiból nem következik semmi, mert az elvi opciókat már mind kilőtték. Ennek ellenére azt gondolom, hogy egy parlamenti demokráciában következmények nélkül mégsem lehet megkerülni a parlamentet.
– Különösen nem a világ legősibb demokráciájában, abban az országban, ahol már évszázadok óta nyírják a füvet.
– Mindennek tükrében én nem nagyon értem, hogy Boris Johnson hogyan akarja teljesíteni a hármas célt: egyesíteni a megosztott országot, kilépni az unióból és legyőzni a Munkáspártot, élén Jeremy Corbynnal. Mi történhet? Sikerülhet kilépni rendezetlenül, ami káoszba dönti az országot, vagy meg lehet próbálni, hátha sikerül kicsikarni az uniótól egy újabb megállapodást. Ettől azonban Brüsszel már Johnson miniszterelnökségének első napján elzárkózott, ráadásul nehéz is lenne eladni a közvéleménynek, mert ehhez kompromisszumokat kellene kötni, és ebbe bukott bele May is. Boris Johnson pedig kompromisszumok nélküli kilépést ígért. A harmadik lehetőség nem más, mint Boris Johnson gyors bukása.
– Ha egész tényleg kilép az unióból, az mindenképpen megrázkódtatás lesz az unió számára. Ön milyen következményekre számít?
– Valószínű, hogy az unió jobban áll a felkészülésben, mint London, de a veszteségeket az unió sem tudja elkerülni. Annak, hogy Brüsszel nem sietteti a Brexitet, részben az az oka, hogy az uniós vezetők is félnek a gazdasági következményektől. Erre jó okuk van: nehéz modellezni, mi történik, mi történhet majd. Ám szerintem az EU-nak politikai szempontból már egyre határozottabb érdeke, hogy vessünk véget a bizonytalanságnak. Személyes meggyőződésem, hogy az unió számára hatalmas veszteség lesz az Egyesült Királyság távozása. Gazdaságilag, kulturálisan, a szakértelem szempontjából, de még morálisan is, hiszen például az oroszokkal szemben Londoné az egyik legtisztább diplomáciai álláspont. Viszont született egy egyértelmű eredmény három éve a népszavazáson, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ráadásul elérkeztünk egy olyan időszakhoz, amikor az Egyesült Királyság jelenléte az unióban már destabilizáló tényezővé vált. A kérdőjeleket mielőbb ki kellene egyenesíteni.
– Bármi jön is, a negatív hatásokat csökkenti, ha Ursula von der Leyen beválik, viszont növeli a bajt, ha nem. A bizottsági elnök sok szépet és jót ígért megválasztása előtt az európai együttműködés barátainak. Kijelentette például, hogy elszánt ellenfélre talál benne, aki Európa értékeit gyengíti. Aztán a megválasztása után adott első interjúban már arról beszélt, hogy megértőbbnek kell lenni Lengyelország és Magyarország érvei iránt, és rögtön egybemosta a migráció és a jogállamiság ügyét. Meg kell hálálnia a V4 országaiból érkezett voksokat?
– Nem tudjuk, ki hogyan szavazott. Az biztos, hogy ha összeadjuk azoknak a frakcióknak a lehetséges voksait, amelyek támogatásukról biztosították, akkor a néppártiaktól, a szocialistáktól és a liberálisoktól közösen 444 szavazatot kellett volna kapnia. Sőt, támogatást ígért a lengyel és az olasz kormánypárt is. Viszont csak 383 szavazatot kapott. Bárkik bemondhatják, hogy az ő szavazataikon múlt a megválasztása. És be is mondják. Egy dolog biztos: nagyon sokan átverték, és lehet olyan érzése, hogy érdemes kerülni az erős konfrontációt. Ursula von der Leyen persze rutinos politikus, tehát vélhetőleg tudja kezelni az ilyen kínos helyzeteket is. Óvatos optimizmusnak adhat alapot, hogy az új Európai Parlament képviselőinek többsége Európa-párti, elkötelezett a demokratikus és a zöld értékek iránt, ráadásul a jogállamiság értékeit is fontosnak tartja. A néppártiak, a szocialisták, a liberálisok együtt kétharmados többséget alkotnak, és ez eleve kijelöli a főbb irányvonalakat. Von der Leyennek az Európai Parlamentben leginkább ennek az európai mainstreamnek a támogatására van szüksége.
– Fontos azonban, hogy az új bizottsági elnöktől tényleg más üzeneteket hallottunk megválasztása előtt, mint utána, és kétségtelen, hogy a különböző frakcióknak különböző dolgokat mondott.
– Ráadásul a tanács támogatásához széles körű kompromisszumokra lesz szükség, ezért mintha meg akarná tartani az új tagállamok jóindulatát. A jogállamiság ügye pedig olyan, mint a forró krumpli, Timmermans most át is dobta egy másik EB-elnökhelyettesnek. Mindezért nem bizakodhatnak túlságosan azok, akik az uniótól várják, hogy gyorsan és látványosan leckéztesse meg Budapestet és Varsót. Az unió nem így működik. Ráadásul Orbán Viktor tényleg kiemelkedő abban, hogy az EU töredezett szövetét, érdekellentétektől terhelt és bonyolult döntéshozatali folyamatát úgy lássa át, hogy mindig felismerje, kinek lehet ő a szövetségese. Ki örül majd, ha felajánlja a támogatását? Ez történt, amikor Manfred Webert kellett ellehetetleníteni, ez történt, amikor Frans Timmermanst kellett megfúrni, és ez történt akkor is, amikor Ursula von der Leyent kellett támogatni. Egyáltalán nem Orbánon múltak ezek a döntések, de a legfontosabb szereplőkkel – például Weber ellen Macronnal – léphetett érdekszövetségre.
– Az Európai Néppárt újra jelöli bizottsági alelnöknek azokat a fideszes képviselőket, akik elsőre elbuktak. Elemzők szerint ez nagyjából egyenértékű azzal, hogy a Néppárt a Fideszt nem kizárni, hanem rehabilitálni fogja. Orbánnak tehát megint bejött a pávatánc, újabb háttéralkukat köthet.
– Én is azt gondolom, hogy a kizárás esélye csökkent. Nem látszik, hogy a Fidesz tagságának felfüggesztése különösebb nyomot hagyott volna a napi ügymeneten, különösen az Európai Parlamentben. Érdemes tudni: az Európai Néppártban talán a legfontosabb érték a lojalitás. Nem véletlen az, hogy a legnagyobb balhét az okozta – miután a Fidesz Magyarországon már nyolc éve módszeresen rombolta a jogállamiságot –, hogy Orbán a célkeresztbe állította a pártszövetség egyik politikusát, Jean-Claude Junckert. A turbulenciák azonban mára elcsitultak. Ráadásul a EPP-ban aranyszabálynak számít, hogy az erős pártokra és a hatalmon lévő pártokra szükség van.
– Elég kihívó interjút adott a Reutersnek Magyarország új igazságügy-minisztere, Varga Judit. Ha összekötögetjük benne az elvarratlan szálakat, az a fenyegetés olvasható ki belőle, hogy ha a bizottság jogállamisági feltételekhez köti a fejlesztési támogatásokat, Magyarország megvétózza az új költségvetés elfogadását. Kilátásba helyezte azt is, hogy a kormány visszatér a közigazgatási bíróságok bevezetésének ügyére. Lehet, hogy ezzel csak addig várnak, amíg az EP dönt Trócsányi László biztosi jelöléséről?
– Alighanem tovább várnak vele, mert a közigazgatási bíróságok ügye a néppárti bölcsek levelében is szerepelt, tehát aligha lesz újabb döntés, míg a pártcsalád novemberben határoz a Fidesz tagságának ügyében. De azt hiszem, hogy a kormány számára a közigazgatási bíróságoknál sokkal fontosabb, hogy ne kössék jogállami feltételekhez a támogatásokat. Ebben az ügyben nagy erők mozdultak meg Nyugat-Európában, ahol egyre erősebbek az aggályok azzal kapcsolatban, kik és hogyan használják az uniós forrásokat. Ez olyasmi, amivel kapcsolatban van félnivalója a Fidesznek. A mai magyar berendezkedés motorja a nepotisztikus összefonódásokon alapuló korrupció. Az üzemanyagot pedig jelentős részben az uniós támogatások szolgáltatják.
– Tehát maga az unió tartja fenn az Orbán-rendszert.
– Részben igen. Ez még egy ok arra, hogy leszámoljunk az illúzióval, miszerint az unió lesz a magyar demokrácia megmentője. Ahogy minden tagállamnak, úgy Magyarországnak is van zsarolási potenciálja az uniós költségvetés kapcsán, és a kabinet nyilvánvalóvá tette: ezzel a potenciállal élni is fog.
– A beszélgetésünk előtti napon megdőlt a melegrekord Párizsban: több mint 41 fok volt. Ez látszólag nem tartozik ide, valójában nagyon is. A globális felmelegedés megérkezett az életünkbe. Miközben azt találgatjuk, hogy Angela Merkel vagy Emmanuel Macron milyen háttéralkukkal akarja megvenni Orbán Viktor együttműködését, addig Greta Thunberg generációja már alig várja, hogy elzavarhasson mindenkit. Az egész mai elitet.
– A zöld politika még a közelmúltban is küzdött a legitimitásáért, sokan úgy tekintettek rá, mint a jóléti államok posztmaterialista luxusára. Ennek vége. Persze ideig-óráig lehet még hazudozni, Amerikában és az Egyesült Királyságban éppen úgy, mint Magyarországon. Lehet legyinteni, hogy ez csak kamu, de a klímaváltozást már szó szerint a bőrén érzi mindenki. Nagyon komoly átrendeződésekre számíthatunk, Németországban például lassan a zöldeké lesz a legnépszerűbb párt, és jó eséllyel benne lesznek a következő koalícióban. Erre Orbán is utalt Tusnádfürdőn. A zöld politika olyan tényező, amellyel kapcsolatban a magyar kormánynak előbb-utóbb fel kellene ismernie, hogy nem szabad szembeúsznia a fősodorral.
– Hiszen felajánlották ők, hogy jó pénzért akár készek együtt úszni a klímacélokért.
– Igen, bár csak óvatosan, mert ők ebben valóban politikai veszélyt látnak. A zöld politika valójában egy csomag, amelynek értékei szembehelyezhetők az ő politikájukkal, és veszélyt jelenthet a hatalmukra. A Fidesz vezetői ezt pontosan tudják, nem véletlenül sorosoznak teli szájjal, ha szóba kerül a téma. A klímakatasztrófát nem lehet a határoknál megállítani, és nem lehet nacionalista, populista narratívát felfűzni rá. Ráadásul a menekültválságot is súlyosbíthatja.
– Vagyis nem lehet kijelenteni, hogy majd hazafias alapon megoldjuk egyedül.
– Pontosan. Talán lehet kezelni, de csak kormányközi együttműködésre épülő – kimondani is szörnyű – globális megoldásokkal. Nem véletlen, hogy a klímaváltozás tagadása általános sporttá vált a jobboldali populisták körében. Mert az igazságot a klímaválságról nemcsak Orbán Viktor utasítja el, de Donald Trump, Jair Bolsonaro és még sokan mások. Kína sem teper azért, hogy mihamarabb a globális megoldás részese legyen. Mások, mint például Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, lehetőségeket látnak a globális felmelegedésben, hiszen a jégsapkák olvadása szerintük segíti a tengeri kereskedelmet. Összességében ez egy olyan folyamat, amelyet nem lehet megállítani, nagyon komoly átalakulásokhoz vezet, miközben súlyos feszültségeket is kelt. Tegyük hozzá: olyan folyamat, amelyből Orbán Viktor zsarolással rövid távon előnyt is kovácsolhat, és jelenleg az EU-ban pont ezzel próbálkozik.
