Újabb összecsapás a palesztinok és az izraeli erők között

Tömegoszlató eszközöket vetettek be az izraeliek.

2022. április 22., 10:08

Szerző:

Péntek reggel is összecsaptak a palesztinok és az izraeli rendfenntartók Jeruzsálemben, az Al-Aksza-mecsetnél – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság pénteken. Mintegy 200 palesztin fiatal petárdákkal és kövekkel dobálta a biztonságiakat. „Nem hallgatunk el, életünket adjuk az Al-Akszáért, mártírként halunk meg”–  kiabálták az arcukat nagyrészt kendőkkel eltakaró palesztinok.

A rendőrök megvárták a reggeli ima végét, a békés hívők távozását, majd tömegoszlató eszközökkel megpróbálták felszámolni az ott maradt sokadalmat, a Hamász zászlóit lengető tiltakozókat. A Vörös Félhold nevű palesztin mentőszolgálat tájékoztatása szerint több tucat, könnyebben vagy közepesen sérült tüntető szorult orvosi ellátásra, és ketten súlyosan megsebesültek.

Péntek reggel temették el azt a palesztin fiatalt, akit a múlt héten a Dzsenin melletti összecsapásokban lőttek meg, majd sebesülésébe belehalt. Az Arab Liga jeruzsálemi szent helyekkel foglalkozó bizottsága csütörtökön Ammánban, Jordánia fővárosában rendkívüli megbeszélésre gyűlt össze a Templom-hegyen múlt péntek óta kialakult biztonsági helyzet miatt. A Palesztin Hatóság, Jordánia, Egyiptom, Marokkó, Szaúd-Arábia és Katar képviselőit tömörítő grémium elítélte az Al-Aksza-mecsetben történt korábbi izraeli fellépést, és felszólított a muszlim hívők vallásgyakorlási szabadságának biztosítására. A bizottságot vezető Jordánia az elmúlt napokban határozott álláspontot képviselt Izraellel szemben, a külügyminiszter berendelte az országban tartózkodó izraeli nagykövetség tisztviselőjét, és tiltakozó jegyzéket adott át neki.

Biser Haszavni, Jordánia miniszterelnöke a parlament hétfői ülésén kijelentette, hogy „üdvözli azokat, akik kövekkel dobálják azokat a cionistákat, akik az izraeli kormány támogatásával beszennyezik az Al-Aksza-mecsetet".

„Izrael Állam szélsőséges iszlamista terrorizmussal néz szembe, amelynek célja az erőszak, a félelem és a káosz szítása. Felszólítjuk a régió vezetőit, hogy cselekedjenek, és vállaljanak felelősséget"– mondta csütörtökön Jaír Lapid izraeli külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott az Egyesült Államok külügyminisztériumának küldöttségével.

A muszlimok ezen a pénteken ünneplik a ramadán böjti hónap harmadik péntekét. A zavargások múlt pénteken kezdődtek az Al-Aksza-mecsetnél, amely az iszlám vallás harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után. Az izraeli-palesztin megállapodások szerint a Jordániától 1967-ben elfoglalt Templom-hegyet a muszlimok felügyelik, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel. Zsidók is látogathatják, de nem imádkozhatnak és nem mutathatnak be semmilyen vallási szertartást a dombon, ahol időszámítás szerint 70-ig a zsidók szentélye állt.

(Kiemelt kép: A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet zászlóját lengetik palesztinok a jeruzsálemi Templom-hegyen lévő Al-Aksza mecsetnél, a böjti hónap, a ramadán második péntekjén 2022. április 15-én. Az épületnél heves zavargások kezdődtek, a palesztinok köveket és más tárgyakat dobáltak az izraeli rendfenntartók felé, valamint petárdákat lőttek. Az összecsapásoknak legalább 59 sérültje van. Fotó: MTI/AP/Mahmud Illean)