Koronás fők szigete

Bódis Gábor írása

Amikor a gyanútlan turista a mediterrán nyüzsgés helyett makulátlan tisztaságú utcákkal, német precizitással megáldott városi közlekedéssel és vidáman kedves helybeliekkel találkozik, felmerül benne az egyébként alaptalan gyanú, hogy talán nem is Portugáliában jár. Pedig a több mint fél évezrede felfedezett sziget Afrika észak-nyugati partjainak közelében a második leggazdagabb portugál tartomány a főváros, Lisszabon után. A déli parton fekvő tartományi székváros, Funchal pedig a turisták (főleg angol és német, nem a legfiatalabb korosztály) tartós hódolatának tárgya.

A külső szemlélő ezt nem is nagyon tudja értelmezni, hiszen ez a turistaparadicsom elég messze van, és csak repülővel érhető el. Ez viszont könnyen és egyszerűen megy, és ha a beutazónak szerencséje van, akkor sötétben érkezik, és nem érzi azt a bizsergő szorongást, amit a tengerbe nyúló leszállópályának és a portugál gép fékrendszerének kiszámíthatatlan egymásra hatása okoz.

Madeira partjainál csak a legbátrabbak és a legkevésbé finnyásak merészkednek az óceánba, nem a víz hőmérséklete miatt (az örök tavasz szigeténél, legalábbis a déli partnál 20 foknál többet mérnek szinte egész évben), hanem a keményen odaverő hullámok és a csöppet sem vonzó koromfekete vulkanikus köves part miatt.

Mégis: a turisták szíve visszavágyik ide, ezt a törzsvendégek nagy száma is bizonyítja.

Ronaldo

A nemrégen ötszázadik születésnapját ünneplő Funchal szállodanegyede a város nyugati részében van. A tehetősebbek olyanokba járnak, ahol libériás portás tessékeli be őket, és az ötórai teánál szigorú dress code figyelmeztet a pólók és rövidnadrágok környezetszennyező hatására.

Innen vezet a főút a város központjába, ez a kikötővel kezdődik, egy sífelvonó-megállóval folytatódik és a kiskocsmákkal teli óvárossal fejeződik be. De mielőtt az óceánjárók kikötőjébe érnénk, a sziget „házigazdájának” termetes szobra állít meg bennünket.

Szétterpesztett lábakkal, most éppen nem aranycipővel, de stoplissal, a hetes számú mezzel és a magabiztos vigyorral. Ahogyan a szabadrúgásokhoz készül.

Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro – ismertebb nevén Cristiano Ronaldo – Funchal legismertebb szülötte (1985). Pályafutását az egyik külváros aszfaltján kezdte, helyi és lisszaboni klubokban folytatta (Andorinha, CD Nacional, Sporting), majd következett a Manchester United, onnan a Real Madrid majd százmillió euróért szerződtette. Még a kételkedők és a Barca-szurkolók is elismerik, hogy a világ egyik legjobb focistája.

És mint ilyennek kijár neki nemcsak az életnagyságúnál nagyobb szobor, hanem a múzeum is. Mert az is nyílt, még a szobor felállítása előtt. Aki arra jár, a CR7-es múzeumot kell keresnie (Cristiano Ronaldo és a 7-es mez).

Öt euró fejében már neki is mehetünk a narancssárga mezben feszítő Ronaldo szétnyíló torzójának (tolóajtó), és beléphetünk az aranylabdák, aranycipők, serlegek, érmek, képek és a rajongók leveleinek szentélyébe. Középen egy immár csak szerényen életnagyságú szoborral.

Károly

Amikor sikerül kiszabadulnunk a focilegenda bűvköréből, továbbmehetünk a városközpont felé, ahol kötelező megpihenni és megkávézni a több mint százéves Café Ritzben. A kávé – és most, mint mindenkor, kizárólag az olasz presszóról van szó – Madeirán tűrhetően jó és meglepően olcsó. Ahogy az olasz módra illik.

Cristian Ritz textilkereskedő hajója az ezredforduló táján, egy vihar miatt nem a szomszédos Kanári-szigeteken kötött ki, hanem Funchalnál. Akkor szeretett bele hősünk egy Clara nevű vidéki (ha a vidéki kifejezést ildomos használni egy sziget viszonylatában) leányzóba. Meg kellett küzdenie érte, mert a mosolygós, ám nem állhatatos menyecske Ritz távollétében már majdnem egy brit mérnöknek mondott igent. Szándékának komolyságát alátámasztandó a kétségbeesett textiles előkelő kávéház megnyitására ragadtatta magát. Meg is lett az eredménye. Utólag a turisták és helybeliek őszinte örömére.

Ha ez megvolt, jöhet a tengerparton levő kabinos felvonó, amely libegős járásával hatosával szállítja a rettenhetetlenséget színlelő, ám holtsápadt utasokat a funchali háztetők felett Montéba, a székvárossal egybenőtt hegyi településre.

Itt legalább három nevezetesség van. Az egyik a kosárszán, amely egy fonott fotelszerűségen ereszti le az aszfalt görbületeit fenékkel érzékelő utasait a hajtűkanyaros utakon. És nem bíznak mindent a lejtő adta lendületre, két helybeli legény tolja is a turistapárokat. Egészen félútig. Majd onnan – a görbület után – a sajgó végtagú turisták tovább-ballaghatnak a tengerpart felé.

A másik a Trópusi kert, amely a növénykedvelőknek nyújt felejthetetlen élményt. Az érzéketlenebbek a felvonómegálló teraszáról bámulhatják a tengerparti panorámát.

És itt van a Miasszonyunk temploma, amelynek egyik oldalkápolnájában temették el IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt és osztrák császárt. Az 1916-ben trónra került Károly a nagy háború vége előtt megpróbált békét kötni az antanttal, föderációval megmenteni a Monarchiát, de sikertelenül. Elveszett trónját 1921-ben kétszer is megkísérelte visszaszerezni Budapesten, de Horthyék megakadályozták az elfuserált puccsot. Ekkor szállították feleségével, Zitával és nyolc gyermekével (a legidősebb Habsburg Ottó volt) Funchalba, pontosabban Montéba. Az ottani Quinta do Monte villában halt meg fél évre rá, spanyolnáthában.

Sir Winston

Miután visszalibegtünk a tengerpartra, felszállunk 48 órás jegyünkkel a sárga vagy a piros városnéző buszra, és a város másik végén sem szállunk ki, hanem még tovább megyünk egy festői halászfaluba, Câmara de Lobosba.

Két dolgot érdemes róla tudni: itt festegetett 1950-ben két miniszterelnöksége között Winston Churchill, és reprezentatív felméréseink (nyolc étterem) alapján itt ehető a legjobb halleves, amelyet a hagyományos fokhagymás, olívaolajos sült lepénnyel szolgálnak fel.

Sir Winston annyira azonban nem volt természetbarát, hogy a faluban is lakjon, inkább az előkelő Reid’s Palace Hotelt választotta Funchal szívében. Ez az a szálló, amelyben ma is dress code van. Feleségével, lányával és két titkárnőjével érkezett Madeirára a súlyos influenza miatt gyengélkedő Churchill, és hamarosan erőre is kapott. Olyannyira, hogy egy évre rá ismét megnyerte a választásokat.

Mégsem lehetne tiszta lelkiismerettel azt állítani, hogy Madeira mindenkire gyógyító hatással van. Hiszen Károly esetében épp az ellenkezője történt...

A szintén valamikor itt vendégeskedő Sisi viszont szobrot kapott, igaz, a róla elnevezett parkot a felére csökkentették egy kaszinó építése miatt. A szerencse forgandó, még Funchalban is.

„Főúr, egy madeirát!”